Mezőgazdaság
NAK-FruitVeB: kedvezett a csapadékos nyár a hazai almaültetvényeknek
A múlt évi súlyos aszálykárok után egyelőre úgy tűnik, hogy lesz mit betakarítani az ültetvényekről.
2023.08.25 23:30MTIJó termésben bízhatnak az idén a hazai almatermelők, a múlt évi súlyos aszálykárok után egyelőre úgy tűnik, hogy lesz mit betakarítani az ültetvényekről - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) pénteken kiadott közös körképéből.
Idén a tavaszi fagyok megkímélték a legtöbb ültetvényt a komolyabb fagykároktól, a csapadékban gazdag nyár és a viszonylag rövid kánikulai időszakok pedig segítik a gyümölcsök fejlődését.
A léalma felvásárlási árakkal ugyanakkor nem elégedettek a termelők.
Az időjárás május óta kifejezetten kedvezően hat az almatermelésre, a bőséges csapadék jót tesz a növények fejlődésének, ráadásul az idei nyáron a forróság okozta hő- és sugárzási stressztől sem kell tartaniuk a gazdálkodóknak. Az elegendő csapadéknak köszönhetően a gyümölcsméretekkel sem lesz gond ebben a szezonban még az öntözetlen ültetvényekben is már most akkora, vagy még nagyobb a gyümölcsök mérete, mint tavaly betakarításkor.
Az idei szeszélyes nyári idő miatt az átlagosnál is több a vihar- és jégkár az ültetvényeken. Ez főként a minőségre van hatással. Az ipari alma arányát növeli a csapadékos és hűvös tavasz miatt gyakoribbá vált gombás betegségek megjelenése.
A NAK és a FruitVeB közös becslése szerint az idén összességében mintegy 500-550 ezer tonna közötti almatermés várható. Ebből a mennyiségből 400-430 ezer tonnát tehet ki az ipari alma és 100-120 ezer tonna a friss piacra szánt gyümölcs.
Az idén mintegy 20 564 hektáron folyik almatermelés. A legfontosabb termesztőkörzetünk továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, ahol összesen 15 136 hektár almaültetvény található. Emellett Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala vármegyékben is jelentős területen termesztenek almát a gazdálkodók. A termőterület évről évre szűkül, tíz évvel ezelőtt még mintegy 30 ezer hektár almaültetvény volt az országban. A szakemberek előrejelzése szerint a termőterület évente mintegy 1000 hektárral csökkenhet az előttünk álló időszakban, de ez a folyamat drasztikusan fel is gyorsulhat.
Az itthon megtermelt alma jelentős része a hazai piacra kerül. A fajtaválaszték igencsak széles, a legkedveltebb a Gala, a Golden Delicious, a Red Delicious, a Jonagold és az Idared fajtakör, de folyamatosan növekszik az újabb választékbővítő fajták köre.
Az alma amellett, hogy egy igazi vitaminbomba, jótékony hatással van az egészség megőrzésére, illetve az őszi időszakban az immunrendszer erősítésében is fontos szerepe van. Az almának jelentős a rosttartalma, aminek kiemelt jelentősége van az egészséges étkezés szempontjából.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


