Mezőgazdaság
Minden eddiginél több résztvevője lesz a hajdúböszörményi traktorhúzó versenynek
A verseny része az évente tartott, a Hajdúság gazdaságát bemutató kiállításnak és vásárnak, amelynek a cégek bemutatkozásán túl része egy kelet-magyarországi agrárfórum is.
2023.07.28 01:30MTIMinden eddiginél több résztvevője lesz a hajdúböszörményi nemzetközi traktorhúzó versenynek az idén - közölték a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón, Hajdúböszörményben.
A traktorhúzó versenyre Európa országaiból 22 csapatot várnak augusztus 11-13-án - mondta Ficsor László, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület elnöke.
A verseny része az évente tartott, a Hajdúság gazdaságát bemutató kiállításnak és vásárnak, amelynek a cégek bemutatkozásán túl része egy kelet-magyarországi agrárfórum is.
Sőrés István (Fidesz-KDNP) alpolgármester kiemelte, a rendezők minden évben színvonalas programokat állítanak össze, amelyek ezreket vonzanak. Különösen jelentős a kelet-magyarországi agrárfórum, hiszen Hajdúböszörmény az ország második legnagyobb mezőgazdasági területtel rendelkező régiója. A város top 10-es adózói közt három jelentős mezőgazdasági vállalkozás szerepel - tette hozzá.
A fórumon a szakemberek külön szekciókban tárgyalják meg a sertés- és a baromfiágazat, a növénytermesztés és a gépesítés, a szakképzés problematikáját, ugyancsak szó lesz a hajdúsági iparfejlesztésről, különös tekintettel a kutatás-fejlesztés szerepére - jegyezte meg.
Hollósi Dávid, a rendezvényt támogató MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának vezetője kiemelte: Hajdúböszörmény és környéke a magyar mezőgazdaság egyik hagyományos központja, jelentős részét adja az agrárkibocsátásnak. Ezért is döntöttek arról, hogy névadó szponzorként járulnak hozzá az esemény megrendezéséhez.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


