Beruházás
Rovar alapú fehérjetakarmány gyártási technológiáját fejleszti ki a Vitafort Zrt. vezette konzorcium
A projekt során a teljes technológiai láncra minőségbiztosítási rendszert dolgoznak ki a nyomon követhetőség érdekében.
2023.05.20 15:36MTIRovar alapú fehérjetakarmány fenntartható, hulladékmentes gyártási technológiáját fejleszti ki a Vitafort Zrt. vezette konzorcium - közölte a társaság pénteken közleményben az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a projektre csaknem 700 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a konzorcium a Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása című pályázati felhívásnak köszönhetően. A támogatásból a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. több mint 339 millió forint, a ProfiKomp Zrt. csaknem 310 millió, míg a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem 50 millió forint támogatásban részesült - írták.
A tervek szerint a 2024. január 31-ig befejeződő projekt legfőbb célja, hogy gazdaságosan előállítható, rovar alapú fehérjét tartalmazó takarmánykeverékeket gyártsanak, és ezekből egy termékcsaládot alakítsanak ki. Az egyes takarmányozási termékek receptúráját a baromfi- és sertéstenyészetekre, valamint ezek életkori sajátosságaira specifikusan alakítják ki - írták.
A kutatás által Magyarország stratégiailag fontos versenyelőnybe kerülhet a takarmányozás területén a régiós versenytársakkal szemben azáltal, hogy a projekt megvalósítását követően kutatási eredmények és nagyüzemi takarmányozási kísérletek eredményei állnak majd rendelkezésre a feldolgozott rovarfehérjéről - olvasható.
Ez az alapanyag hasonlóan magas fehérjetartalmú, mint a szója, ezért alternatívát jelenthet annak kiváltására, csökkentve ezáltal a sok esetben génmódosított eredetű és/vagy az Európai Unión kívülről származó fehérjefelhasználást - tájékoztattak.
A projekt során a teljes technológiai láncra minőségbiztosítási rendszert dolgoznak ki a nyomon követhetőség érdekében. Ez szabályozza majd a folyamatot a rovarok táplálására szolgáló úgynevezett "szubsztrát" alapanyagok származási helyétől kezdve a rajta nevelt rovarokon át, az őket takarmányként elfogyasztó állatokból készült állati termékekig, mint például a hús, a tojás - áll a közleményben.
A nyilvános cégadatok szerint a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. értékesítésének nettó árbevétele 2021-ben több mint 14 milliárd 168 millió forint volt, 2020-ban meghaladta 12 milliárd 521 millió forintot. A nettó árbevétel nagyrészt belföldi értékesítésből származott. A társaság adózott eredménye 2021-ben csaknem 147 millió forint volt, egy évvel korábban pedig több mint 411 millió forint.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:00 Rétvári Bence: a kormány célja, hogy a pedagógusok minden hónapban érezzék az elismerést
- 12:50 Újabb kétszáz budapesti kukára kerül fedő a madarak miatt
- 12:21 Orbán Viktor a Deutsche Telekom vezérigazgatójával tárgyalt
- 12:13 Emberi maradványokkal teli zsákok tucatjaira bukkantak a mexikói hatóságok
- 11:30 Szimulációban megölte kezelőjét egy MI-vezérelte drón
- 11:24 Felmászott egy pucér férfi a Szent Péter-bazilika főoltárára
- 10:38 Szexet ajánlott egy apácának, majd egy kislánynak egy férfi Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06