Üzlet
Véget ért a kezdő vállalkozókat támogató Start program
A mentorálás ideje alatt a fiatalok hasznos ismeretekkel gyarapodtak, és ezzel el tudnak indulni azon az úton, amit választottak maguknak.
2023.04.01 19:05MTIVéget ért a Nemzeti Tehetség Program keretében tavaly meghirdetett, fiatal vállalkozóknak szóló Start program.
A program záró eseményén a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a résztvevőket. A tehetség sokféle lehet, de bármiben is legyen kiemelkedő valaki, biztosan megtalálhatja a neki megfelelő támogatást - mondta Nagy-Vargha Zsófia, aki pályázatok alapján úgy vélte, hogy a fiataloknak van megoldásuk a világ előtt álló kihívásokra, például hulladékhasznosításra, az éghajlatváltozásra vagy az egészség megőrzésére.
A Start program a képzéseken és az anyagi segítségen túl azzal is hozzájárult a sikerhez, hogy a résztvevőket új ismeretekkel gazdagította, és segített olyan kapcsolatokat építeni, amelyek a későbbi építkezés során értékesek lehetnek - tette hozzá.
A Design Terminal ügyvezetője abban bízik, hogy a mentorálás ideje alatt a fiatalok hasznos ismeretekkel gyarapodtak, és ezzel el tudnak indulni azon az úton, amit választottak maguknak.
Jónás László szerint a program másik nagy értéke az a közösség, ahová a pályázók bekerülhettek. Vállalkozóvá válni nem egyszerű, de sokkal könnyebb olyan közegben, amelynek tagjai bátorítják egymás kezdeményezéseit - hangsúlyozta.
A Start programot 2022 tavaszán hirdették meg először, a második kiírásra december 20-ig pályázhattak technológiai alapú szolgáltatás- és termékötletekkel a 18 és 35 év közötti fiatalok. A szervezők egészségügyi és szociális, közösségi célú, illetve zöld megoldásokat vártak a jelentkezőktől. A 8 hetes mentorálási-képzési időszakban 20 csapat vehetett részt, ők bruttó 3-3 millió forintot is kaptak az ötleteik megvalósítására.
A programot a Nemzeti Tehetség Központ bonyolította le a Design Terminállal együttműködve.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06