Pénzügy
BKIK: szinte az összes budapesti kerületi önkormányzat növeli a helyi adókból származó bevételeit 2023-ban
Ugyanakkor egyre több helyen képeznek alapot a helyi vállalkozások támogatására.
2023.03.17 22:30MTIVáltozó mértékben, de szinte az összes budapesti kerületi önkormányzat növeli a helyi adókból származó bevételeit 2023-ban, ugyanakkor egyre több helyen képeznek alapot a helyi vállalkozások támogatására - közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) pénteken az MTI-vel
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara honlapján összegyűjtötte a kerületek vállalkozásbarát intézkedéseit.
A közlemény szerint a budapesti kerületi önkormányzatoknak változó gazdasági környezettel és krízishelyzetek sorával kellett szembenézniük az elmúlt években, a kieső bevételeiket többek között az építmény- és telekadó emelésével próbálják pótolni.
Budapesten mindössze öt kerületben nem emelték az építményadót 2023-tól, a telekadót tíz kerületi önkormányzat hagyta változatlanul. A kerületi adók ugyanakkor 2023-at megelőzően sem voltak egységesek, így az emelés mértékében mutatkozó különbségek - 0-26 százalékos növelés - önmagukban még nem mutatják meg a helyi vállalkozói környezet komplexitását - hívta fel a figyelmet a kamara.
Kifejtették, nagy különbségek mutatkoznak abban az egyes kerületek között, hogy mely ingatlanokat vonják be az adózás alá. A legtöbb kerületben az ingatlan mérete alapján változik a kivetett adó 1 négyzetméterre eső fajlagos összege. Ez a különbségtétel a jellemzően kisebb ingatlant birtokló kkv-knak kedvez, míg a nagyobb méretű építményt igénylő iparágak számára nagyobb terhet jelent.
Rámutattak arra is, hogy néhány kerület az ingatlan funkciója szerint tesz különbséget az adó mértékében, és van, ahol mixelik a négyzetméter-alapú és a funkcióbeli megközelítést. Az építményadó növelése várhatóan hatással lesz a nem lakáscélú ingatlanok forgalmára, a kerületek egyedi kedvezményekkel és mentességrendszerekkel árnyalhatják a képet.
Hangsúlyozták, az önkormányzatok változatos eszközökkel igyekeznek a kerületüket vonzóvá tenni a vállalkozások számára. Így többek között a VIII. kerület 50 millió forintos, a X. kerület 30 millió forintos tartalékot képzett a 2023-as költségvetésében a kerületi kkv-k támogatására, de más kerületek is igyekeznek vállalkozásbarát intézkedésekkel vonzani a helyi cégeket, iparosokat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06