Pénzügy
Idén tizennégy témában tervez emlékérmét kibocsátani az MNB
A tervek szerint lesz egy kivételesen nagy értékű arany, valamint kilenc ezüst és öt önálló színesfém emlékpénz, és forgalomba kerülnek a nemesfém emlékérmék színesfém változatai.
2023.01.04 14:32MTITizennégy témában 24 emlékérmét tervez kibocsátani 2023-ban a Magyar Nemzeti Bank, a tematikailag és technikailag is sokrétű emlékérmeprogramban nyolc korábban megkezdett sorozat folytatása szerepel - tájékoztatta az MNB az MTI-t szerdán.
A tervek szerint lesz egy kivételesen nagy értékű arany, valamint kilenc ezüst és öt önálló színesfém emlékpénz, és forgalomba kerülnek a nemesfém emlékérmék színesfém változatai - írták a közleményben.
A témák között jelentős történelmi, tudományos és művészeti évfordulók szerepelnek, köztük a magyar nemzeti himnusz megírásának és Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulója.
Az irodalmi évfordulók között lesz a felvilágosodás egyik legjelentősebb magyar költője, Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulója is, de szerepel a programban a fennállásának 300. évfordulóját ünneplő Magyar Nemzeti Levéltár, és a 75 éve működő Országos Mentőszolgálat áldozatkész munkája előtt is emlékérme-kibocsátással tiszteleg az MNB.
Újabb taggal bővül az Országépítő királyok Árpád dinasztiájából sorozat, benne az év legértékesebb arany emlékérméjével, amely kivételesen alacsony, 500 darabos példányszámban jelenik majd meg.
Évtizedes múltra visszatekintő sorozatok is folytatódnak, ilyen a nemzeti emlékhelyeket, vagy a magyar felfedezőket és találmányaikat népszerűsítő érmesorok. A magyar pásztor- és vadászkutya-fajtákat, valamint a Magyar népmesék rajzfilmsorozatot bemutató népszerű érmesorozatok is új taggal gazdagodnak, melyek fókuszában hungarikummá vált nemzeti értékeink állnak. Két új elemmel bővül a magyar származású matematikai Wolf-díjas kutatókat felvonultató sorozat is.
Az emlékérmék alakjai változatosak lesznek, a standard kör alakú érmék mellett négyzet, illetve téglalap alakú (a magyar felfedezőket és találmányaikat, valamint a magyarországi nemzeti parkokat bemutató sorozat új tagja), és hatszögletű emlékérme (a Nemzeti Hauszmann Program emlékérme-sorozat új eleme) is megjelennek a programban. Az utóbbi különlegessége, hogy a darabjai mozaikszerűen összeilleszthetők lesznek.
Az emlékérméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. a program elemeire előjegyzési lehetőséget biztosít január 16-tól 21 naptári napon át, illetve az előjegyzési keret erejéig. Az idei első kibocsátás, a Himnusz megírásának 200. évfordulójára készülő emlékérme ezüst és színesfém változatai előjegyzés nélkül lesznek megvásárolhatók a Pénzverő értékesítési csatornáin. Részletes információ az előjegyzési és értékesítési rendről a www.penzvero.hu-n érhető el - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


