Pénzügy
Netrisk.hu: kétmilliárdos ingatlan a lakásbiztosítási toplista élén
A legkisebb értékű biztosított ingatlant mindössze 1,4 millió forintra taksálták.
2022.12.29 22:30MTIA lakásbiztosítási számok alapján 2,2 milliárd forintos a legértékesebb, jelenleg is élő szerződéssel rendelkező ingatlan, miközben a legkisebb értékű biztosított ingatlant mindössze 1,4 millió forintra taksálták - közölte a Netrisk.hu online biztosításközvetítő csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint az év vége apropóján a Netrisk a biztosítási legekről készített összeállítást, amely a még élő vagy az idén megkötött szerződések alapján mutat be figyelemre méltó számokat a lakás-, autó- és utasbiztosítások piacáról.
Ingóság esetén volt, aki csaknem 224 millió forintra kötött biztosítást, míg a másik véglet 50 ezer forint volt a Netrisknél.
Kitértek a kötelező felelősségbiztosításokra (kgfb) is, amelyeknél a legrégebbi, élő kötelezővel rendelkező autót 1923-ban gyártották, azaz jövőre ünnepli a 100. születésnapját, a cascónál pedig a legöregebb autó 1989-es. Ezen felül egy 2021-es Mercedes is kiemelkedik a mezőnyből, ugyanis az éves casco biztosítási díja majdnem 1,9 millió forint, ami havi átlagban több mint 158 ezer forintos tétel. A legidősebb, cascós autótulajdonos 92 éves, a legfiatalabb pedig 18 éves, míg a kgfb-szerződéseknél 16 és 97 év közöttiek a szerződéssel rendelkezők.
A márkák közül a kgfb-szerződéseknél az Opel áll a rangsor élén, majd a Suzuki, a Ford és a Volkswagen következik. A casco biztosításoknál a Suzuki a listavezető, a második a Ford, megelőzve a Toyotát és az Opelt.
A közleményben idézték Besnyő Mártont, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: a ranglista eredménye nem meglepő, hiszen ezek a legelterjedtebb autómárkák Magyarországon. A hivatalos adatok szerint a tavalyi több mint 4 milliós autóállomány 52 százalékát adják ezek a márkák. Az autóárak és a szervizköltségek emelkedése, valamint a fokozódó autóforgalom miatt egyébként a személygépkocsik kgfb-átlagdíja is emelkedett idén, 47 292 forintra a 2021-es 47 035 forintról.
Az utasbiztosításoknál a toplista élén egy igazi világutazó áll több mint 40 szerződéssel. Megemlítették azon országok listáját is, ahová mindössze egy-egy utasbiztosítást kötöttek: Bissau-Guinea, Haiti, Libéria, a Marshall-szigetek, Suriname, a Kajmán-szigetek és Vanuatu.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06