Gazdaság
Netrisk: több ezer forinttal nőttek az ingatlanok biztosítási díjai
Az éves átlagos lakásbiztosítási díj az idén meghaladta az 50 ezer forintot.
2022.12.14 00:30MTIA budapesti családi házaknál az éves átlagos lakásbiztosítási díj az idén meghaladta az 50 ezer forintot, a lakásoknál ugyanez 22 ezer forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 47 ezer és 19 ezer forinttal - közölte a a Netrisk.hu online biztosításközvetítő kedden.
A sajtóközleményükben kiemelték: a vidéki házak átlagos biztosítási díja csaknem 34 ezerről majdnem 38 ezer forintra nőtt egy év alatt, a lakásoknál pedig a 17 ezer alatti szintről 18 ezer forint fölé emelkedett.
Érdemes elővenni a korábbi lakásbiztosításokat és feltérképezni az aktuális piaci ajánlatokat, különösen akkor, ha valaki korszerűsített vagy komolyabb értékű berendezést szerzett be, például egy hőszivattyús fűtési rendszert telepített - hívták fel a figyelmet.
Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója a közlemény szerint elmondta: az alulbiztosítottság az egyik legnagyobb kockázatot jelenti a vagyon-, ezen belül a lakásbiztosításoknál. Baj esetén komoly, akár több millió forintos veszteséget is okozhat, ha az ingatlan piaci értéke meghaladja a biztosításban szereplő maximális összeget - tette hozzá.
A cég adatai szerint a legtöbben - 65 százalék - átutalással fizetik a biztosítási díjat, de a csekkes befizetések aránya még mindig 20 százalék.
Arról is tájékoztattak, hogy a lakásbiztosítások többségét - 55 százalékát - 41-100 négyzetméteres lakóingatlanokra kötötték meg. A legkisebb ingatlan, amely a Netrisknél biztosítással szerepel mindössze 4 négyzetméteres, a legnagyobb pedig több mint 1000 négyzetméteres alapterületetű.
Előrevetítették: jó eséllyel kétszámjegyű drágulás várható azoknál a lakásbiztosításoknál, amelyeknél a biztosítottak rábólintanak az úgynevezett indexálásra. Az indexálás az ingatlanok értékkövetését szolgálja a lakásbiztosításoknál - magyarázták.
A Netrisk online biztosításközvetítőt 1994-ben alapították, regisztrált ügyfeleinek száma meghaladja az egymilliót.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06