Turizmus
Átadták a négycsillagos Hungarikum Hotelt Lakiteleken
Átadták a kiemelt kormányzati beruházásként megvalósult, négycsillagos Hungarikum Hotelt pénteken a Lakiteleki Népfőiskola területén.
2022.09.03 08:55MTIAz eseményen Lezsák Sándor, a népfőiskola alapítója, az Országgyűlés alelnöke úgy fogalmazott: a Hungarikum Hotel 79 szobás superior szálloda, a népfőiskola és Lakitelek ékköve.
Lezsákné Sütő Gabriella, a népfőiskola igazgatója kiemelte: a mintegy 8 milliárd forintos állami támogatásból 2 év alatt felépült szálloda, amely hasznosítja a helyi termálvízből adódó lehetőségeket is, 80 új munkahelyet teremtett. Célja a népfőiskolai hálózat támogatása, a szervezet önfenntartóvá tétele.
Lezsák Sándor hangsúlyozta: ma már egy népes, közel 300 fős csapat gondoskodik a Hungarikum Liget mintegy 40 létesítményének működtetéséről, fenntartásáról is. Velük szemben ugyancsak nagy a felelősségük munkáltatóként, hiszen vonzó és egyben az eredeti elképzeléseket szolgáló munkakörülményeket kell biztosítaniuk minden kollégájuknak.
Lezsákné Sütő Gabriella elmondta: az új épületet egy Makovecz-tanítvány, Tamás Gábor főépítész tervezte. A komplexum szokatlan formája ölelő kart szimbolizál és nem csupán formájában, de tartalmában is megjeleníti a magyar értékeket, a nemzet csúcsteljesítményeit. Hozzájárulva ezzel a honi hagyományok és értékek széleskörű megismertetéséhez, a nemzeti összetartozás erősítéséhez.
Tájékoztatása szerint a szobák egy-egy hungarikumról kapták nevüket, a hotel hangulata pedig klasszikus eleganciát tükröz, amelyet modern technológiai megoldások ötvöznek.
Jövőbeni szándékaik egyike a gyógyszálló minősítés megszerzése, továbbá 2023-ban várhatóan egy új, 1000 fő befogadására alkalmas rendezvénycsarnok is elkészül a hotel közelében - tette hozzá, megjegyezve: hamarosan TB-támogatott betegek számára is igénybe vehető lesz a szálloda.
A 26 hektáros Hungarikum Liget minden létesítményét termálvízzel fűtik és terveik között szerepel a területen egy napelempark kialakítása is - mondta az igazgató.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


