Gazdaság

Palkovics: Európa legmodernebb vasútijárműgyára épül meg Nagykanizsán

Közel 1500 embernek biztosít majd munkahelyet.

2022.03.25 10:29MTI
MTI/Varga György

Európa legmodernebb vasútijármű-gyártó üzemét építi meg Nagykanizsán a cseh Nymwag, amely közel 1500 embernek biztosít majd munkahelyet - jelentette be pénteken a helyszínen az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László közölte: a vasúti járműgyártó a cégcsoport legmodernebb gyárát és kutató-fejlesztő bázisát hozza létre közel 60 milliárd forintos beruházással, ahol évente 1800 tehervagont és 4800 vasúti futóművet gyártanak majd.

A miniszter kijelentette: Nagykanizsa múltjából következik ez a fejlesztés, ami a magyar gazdaság- és iparpolitika központi elemeihez is illeszkedik. A kormány 2010 óta jelentős erőforrásokat biztosít a kötöttpályás közlekedés fejlesztéseire, a következő 10-15 év Európában is "a vasútról fog szólni" mert lényegesen energiahatékonyabb és környezetkímélőbb a közúti szállításnál.

A következő 6-8 évben Magyarország 6000 milliárd forintot fordít a vasúti ágazat megújítására, ennek kétharmada a vasúti pálya fejlesztésére, egyharmada pedig a gördülőállomány korszerűsítésére fordítódik, amivel versenyképesebb, gyorsabb és kényelmesebb lesz a vasúti közlekedés - jellemezte a miniszter.

Palkovics László hozzátette: az a cél, hogy rövid időn belül 25 év alá lehessen szorítani a magyar vasúti járműállomány átlagéletkorát, illetve szeretnék 60-70 százalékos hozzáadott értékben Magyarországon gyártani a járműveket, de Magyarország erősíteni kívánja a közép-európai logisztikai szerepét is.

Európában a mozgatott áru mintegy 18-20 százalékát szállítják vasúton, ennél valamivel magasabb az arány Magyarországon. A magyar kormány 5 év alatt közel 30 milliárd forint támogatással segíti a kötöttpályás teherfuvarozás megerősítését - tette még hozzá a miniszter.

Kitért arra is, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése a pireuszi kikötő és Európa között a legversenyképesebb vasúti szállítási lehetőséget biztosítja majd. Ezt egészíti ki, hogy Záhonyt Komárommal, Győrrel és Sopronnal is vasútvonal köti majd össze. Mindezekre a fejlesztésekre pedig már több konténerterminál terve is ráépül - jelezte Palkovics László.

Robert Spisák, a Nymwag Magyarország Kft. ügyvezetője elmondta: a nagykanizsai beruházásuk a magyar gazdaságot is segíti, hogy egy újabb iparágban is felzárkózzon. A dél-zalai városban barnamezős beruházással, a közelmúltban megszűnt gépipari DKG mintegy 36 hektáros területén megvalósuló vagongyártó és -fejlesztő bázisa gyártókapacitásban a második-harmadik helyet foglalja majd el Európában, és várhatóan egy éven belül legördül az első vagon a szerelőszalagról.

Arra építenek, hogy Nagykanizsán komoly hagyománya van a gépgyártásnak, de a termelést kutató-fejlesztő központ kialakításával is kiegészítik, továbbá képzést is indítanak a Nagykanizsai Szakképzési Centrumban.

Alexandra Brozová, a Nymwag Magyarország Kft. másik ügyvezetője azt hangsúlyozta: világossá vált az utóbbi években, hogy az egyes államok gazdasági sikere nagyban függ a logisztikától, ami elképzelhetetlen a modern vasút és a korszerű vagonok nélkül. Kevés olyan európai ország van, amelyik "eléggé megfontolt és bátor", hogy a high-tech mellett a hagyományos gépipart is támogassa, de Magyarországon és Közép-Európában pontosan értik, hogy a szakmaisággal ötvözött becsületes munka ennek az alapfeltétele.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a térség fideszes országgyűlési képviselőjeként emlékeztetett: jelentős fejlesztések zajlottak az elmúlt időszakban Nagykanizsán, de egy ilyen nagyságrendű beruházásra évtizedek óta várt a város.

A képviselő hozzátette, hogy a dél-zalai városban ma kétezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben, és elsősorban a már helyben működő cégek növelték a foglalkoztatottaik létszámát.

A helyi bővítéseknek köszönhetően már betelt a város ipari parkja is, ezért lett szükség új iparterületek feltárására. Mintegy 170 hektáron folyik most a fejlesztés, az első új csarnok építése már meg is kezdődött - ismertette a politikus.

Felsorolta továbbá, hogy elkezdték a tervezését a Nagykanizsa és Zalaegerszeg közötti kétszer kétsávos gyorsforgalmi útnak, a két város közötti vasút villamosításának, valamint a Nagykanizsát délről elkerülő közútnak. Épül egy új postai logisztikai központ, a leendő science park pedig a vagongyártás fejlesztéseivel is foglalkozik majd.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.