Gazdaság
174 éves szolgáltatását szünteti meg a Magyar Posta
A távirat iránti igény az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent.
2021.04.06 11:25MTIA Magyar Posta Zrt. április 30-án, 174 év után kivezeti portfóliójából a belföldi távirat és a Posta-Világfax szolgáltatást.
A társaság kedden az MTI-vel azt közölte, hogy a távirat iránti igény az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent.
Míg 30 évvel ezelőtt évente mintegy 8 millió táviratot küldtek egymásnak üzleti ügyfelek és magánszemélyek, az utóbbi években már csak az évi tízezres nagyságrend volt jellemző. 2020-ban 23 ezer volt a feladott táviratok száma - írták.
A közlemény szerint az országban az első táviratot 174 éve, 1847-ben Bécs és Pozsony között továbbították. Eleinte csak hivatalos táviratokat adtak fel, majd hamarosan megnyitották a lehetőséget a magánforgalom előtt is. A táviratnak a maga korában óriási jelentősége volt az információtovábbításban, ez előbb a telefon széleskörű elterjedésével, majd az internet fejlődésével párhuzamosan drasztikusan csökkent.
A levéltávirat mellett népszerű volt az úgynevezett dísztávirat is: a feladó ebben a rövid szöveges üzenet mellett képet, rajzot vagy fényképet is küldhetett.
Hozzátették, hogy a távirat kivezetése nem példa nélküli, számos európai országban - például Ausztriában, Csehországban, Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Szlovéniában - is megszűnt a szolgáltatás.
A távirat szolgáltatás kivezetése a Magyar Posta modernizálási programjához illeszkedik, hiszen a vállalat vezetésének célja az ügyféligényeket lefedő termék- és szolgáltatáskínálat kialakítása, figyelembe véve a gazdaságossági szempontokat - olvasható a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06