Földrengés

A horvátországi földrengések után Magyarországon több a kárbejelentés, mint a horvátoknál

Míg január elején háromezer bejelentés kapcsolódott a földrengésekhez, a véglegesnek mondható statisztika szerint a károk száma meghaladja a 8700-at.

2021.03.02 12:09MTI

Lényegesen felülmúlják a korábbi becsléseket a tavaly decemberi horvátországi földrengések magyarországi tényleges káradatai, a kárbejelentések száma pedig meghaladja a horvátországit - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-vel.

A december 28-29-i horvátországi rengések miatti év végi gyorsbecslések százmillió forintos hazai károkról szóltak, január első napjaiban 500 millió forintra ugrott a számla, végül a tényleges kifizetések és az elkülönített tartalékok összege megközelítette a 830 millió forintot - ismertette a szövetség.

Míg január elején háromezer bejelentés kapcsolódott a földrengésekhez, a véglegesnek mondható statisztika szerint a károk száma meghaladja a 8700-at.

A közlemény szerint az adatok nem annyira egy-egy nagyobb hazai időjárási vagy természeti katasztrófa miatti káresethez képest jelentősek, hanem a horvát biztosítói szövetségnek a Mabiszhoz eljuttatott adataival összevetve.

A Mabisz felidézte: a Zágrábtól alig 50 kilométerre délre fekvő Petrinját több, köztük a Richter-skála szerint 6,4-es erősségű földrengés is sújtotta. A horvát biztosítók a horvát szövetség becslése szerint 7430 bejelentés nyomán tavaly év végéig mintegy 33 millió eurónak megfelelő kunát (mintegy 11,5 milliárd forint) fizettek ki és 10-13 milliárd forintnyi tartalékot különítettek el a károkra. Ehhez januárban további ötmillió eurónyi kifizetés (1,75 milliárd forint) társult.

Az átlagkár tehát jóval magasabb, mint Magyarországon, viszont a károk mértékéhez képest viszonylag kevesen fordultak a biztosítókhoz. Ennek oka az lehet, hogy Horvátországban nagyon alacsony, alig 30 százalékos a lakásbiztosítások elterjedtsége, emellett a szerződések nagyobb része nem fedezi a földrengések okozta károkat - hívta fel a figyelmet a Mabisz.

Magyarországon a többi között a 72-73 százalékos lakásbiztosítottsági arány is hozzájárul ahhoz, hogy a biztosítók már az egyszerűbb lakásbiztosításokban is széles körű fedezetet tudjanak vállalni a tűz-, valamint az elemi károkra, így a földrengésekre is - hangsúlyozta a biztosítók szövetsége.

A Mabisz kiemelte azt is, hogy tavaly óta új termékcsoporttal bővült a hazai választék, a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítással. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által megvizsgált és jóváhagyott lakásbiztosítások esetén minden biztosító megegyező alapfedezeteket kínál - amelyek magukban foglalják például a földrengést is -, így ezek a termékek összehasonlíthatók. A társaságok az árakkal, valamint a kiegészítő fedezetek széles választékával versenyeznek egymással, amelyekkel a biztosítás személyre szabhatóvá válik.

A napokban már az ötödik társaság terméke kapta meg az MNB-től a minősítést, és további igénylések várnak elbírálásra - jelezte a Mabisz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.