Versenyfelügyelet

Fogászati szolgáltató reklámjait vizsgálja a GVH

A reklám több szempontból is megtévesztheti a fogyasztókat.

2021.02.12 11:24MTI

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a MindentMent Kft. fogászati szolgáltatást nyújtó cég reklámgyakorlata miatt, mert az több szempontból is megtévesztheti a fogyasztókat - tájékoztatta a hatóság pénteken az MTI-t. A MindentMent Kft. reagálásában közölte, hogy értetlenül állnak a versenyhatósági vizsgálat előtt, jogászokkal tanulmányozzák a versenyhivatal levelét.

Meggyőződésük, hogy vállalkozásuk a jogszabályokat betartva, jóhiszeműen és tisztességesen járt el. A MindentMent Kft. elkötelezett a tisztességes üzleti magatartás mellett, és betartja a törvényeket. A hatósággal együttműködnek, és abban bíznak, hogy a társaságnak sikerül bizonyítani az igazát - fogalmazott Aranyi Rita, a MindentMent Kft. igazgatója MTI-nek küldött állásfoglalásában.

A versenyhatóság azt valószínűsíti, hogy a MindentMent Kft. szolgáltatásának népszerűsítése több okból is tisztességtelennek minősülhet.

A tájékoztatás szerint a reklámok feltehetően valótlanul hirdetik a cég piacelsőségét, egyedülállóságát, például azt, hogy "piacvezető", "az ország legkedvezőbb árai", "országosan egyedülálló dupla garancia". Emellett nem kellően alátámasztottak, ezért megtévesztőek lehetnek a környezetbarát működésre utaló állítások, például "környezettudatos rendelő", és a hozzájuk kapcsolódó, tanúsítványnak tűnő képi megjelenítés.

A versenyhivatal azt is valószínűsíti, hogy a vállalkozás törli honlapján és Facebook-oldalán a szolgáltatására nézve negatív véleményeket, és kizárólag a pozitív visszajelzéseket jeleníti meg. Ez a gyakorlat - ha a fogyasztók nem kapnak róla megfelelő tájékoztatást - a szakmai gondosság követelményével ellentétes, így szintén jogsértő lehet - közölte a GVH.

Hangsúlyozzák, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.

Az eljárásra három hónap biztosított, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható - tájékoztatott a GVH.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.