Bűncselekmény
Csalókra figyelmeztetett a Főtáv
Szakembereik mindig a társaság emblémájával jól látható módon ellátott munkaruhát viselnek, és arcképes igazolvánnyal rendelkeznek.
2021.01.28 08:57MTIA Főtáv Nonprofit Zrt. ügyfélszolgálatára lakossági bejelentés érkezett arról, hogy illetéktelenek magukat a szolgáltató munkatársának kiadva próbáltak csalással bejutni lakásokba.
A Főtáv csütörtöki közleményében felhívta a figyelmet, hogy szakembereik mindig a társaság emblémájával jól látható módon ellátott munkaruhát viselnek, és arcképes igazolvánnyal rendelkeznek.
Hangsúlyozták, hogy a társaságnak nincs olyan szolgáltatása, amiért a helyszínen készpénzben kellene fizetni, nyílászárók cseréje pedig nem tartozik a tevékenységi körébe.
A Főtáv azt kérte, hogy ha valaki a társaságra hivatkozva kínál szolgáltatást, azt a fentieket figyelembe véve vizsgálják meg, mert az ilyen esetek semmilyen módon sem köthetők társasághoz.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. honlapján szerdán megjelent közleményben is csalókra figyelmeztetek.
Azt írták, hogy a csalók az MVM Next (korábbi nevén NKM Energia Zrt.) nevében, a gáz- vagy villanyszámlára hivatkozva, félrevezető e-maileket küldenek, és így próbálnak személyes adatokhoz jutni az internethasználóktól.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


