Gazdaság

Csaknem 30 milliárdot ítéltek már meg a vállalkozásindítást segítő programban

A képzésekbe közülük már több mint 10 ezren kapcsolódtak be, az elfogadott üzleti tervvel rendelkezők száma pedig meghaladja a 6 ezret.

2021.01.24 14:32MTI

Csaknem 30 milliárd forintot ítéltek meg eddig a vállalkozások indítását segítő programban - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárát idézve szombaton az MTI-t.

Bodó Sándor a közlemény szerint elmondta: már több mint nyolcezren igényeltek tőketámogatást a fiatalok és álláskeresők vállalkozóvá válását segítő programban. 6500 pályázatot támogattak eddig, mintegy 19 milliárd forintot pedig már ki is fizettek. A kormány számos intézkedéssel segít abban, hogy minél többen dolgozhassanak, ami a koronavírus-járvány idején különösen fontos cél - fogalmazott az államtitkár.

Az Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése című programnak köszönhetően 2022-ig hozzávetőleg nyolcezer vállalkozás jöhet létre a kevésbé fejlett régiókban, majdnem ezer pedig a közép-magyarországi régióban. A támogatási keret mintegy háromezer vállalkozás létrehozását segíti a 30 év felettiek, és csaknem hatezerét az ennél fiatalabbak körében. Az összesen mintegy 45 milliárd forintból megvalósuló program nagymértékben hozzájárul a fiatalok és az álláskeresők hosszabb távú munkába állásához.

Bodó Sándor közölte: a vállalkozni szándékozóknak első szűrésként kompetenciamérésen kell részt venniük, a 17 ezer jelentkezőből több mint 13 ezren jutottak már el eddig. A képzésekbe közülük már több mint 10 ezren kapcsolódtak be, az elfogadott üzleti tervvel rendelkezők száma pedig meghaladja a 6 ezret.

Kiemelte: a program segítségével országosan mintegy 9 ezer fiatal és álláskereső találhatja meg a számítását önfoglalkoztatóként, növelve ezzel az egyéni vállalkozások számát. A vállalkozókedv ösztönzése és a foglalkoztatás bővítése a vírusválság hatásainak enyhítése érdekében rendkívül időszerű feladat - fűzte hozzá.

A közlemény szerint támogatási kérelmet kizárólag a benyújtás előtt legfeljebb három hónappal korábban alakult vállalkozások adhatnak be. A Magyar Államkincstár, Budapest és Pest megye esetében pedig az OFA Nonprofit Kft. hatvan napon belül elbírálja a beérkező kérelmeket, a kedvező támogatói döntés után pedig kifizeti az igényelt összeg felét.

Az államtitkár hozzátette, hogy a kevésbé fejlett régiókban a képzések hamarosan lezárulnak. A tőketámogatás iránti kérelmek benyújtására országszerte január 31-éig, Budapesten és Pest megyében pedig felfüggesztésig, de legkésőbb április 30-áig van lehetőség.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.