Versenyfelügyelet
A GVH 100 millió forintra bírságolt egy sportélelmiszereket forgalmazó céget
A fogyasztókat megtévesztve forgalmazta a MyProtein márkájú étrend-kiegészítőit és ruházati termékeit.
2021.01.16 04:30MTIA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 100 millió forint bírságot szabott ki a MyProtein márkájú étrendkiegészítőket és ruházati termékeket forgalmazó Nagy-Britanniában bejegyzett The Hut.com Limited cégre - közölte a hivatal csütörtökön honlapján.
A tájékoztatás szerint a GVH vizsgálata megállapította, hogy a Nagy-Britanniában bejegyzett The Hut.com Limited tisztességtelenül, a fogyasztókat megtévesztve forgalmazta a MyProtein márkájú étrend-kiegészítőit és ruházati termékeit.
A cég az eljárás során nem tudta igazolni, hogy korábban valaha is alkalmazta az e-DM leveleiben, és a magyar honlapján akciósként feltüntetett termékek eredeti, azaz magasabb összegű árait. Emellett jogsértőnek bizonyultak azok a vásárlásra sürgető üzenetek is, amelyek azt a látszatot keltették a fogyasztókban, hogy a kedvezményesnek nevezett árak csak korlátozott ideig érvényesek - olvasható a közleményben.
A versenyhatóság 100 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra, eltiltotta a jogsértő magatartás folytatásától, valamint kötelezte a céget az eltiltás betartásának igazolására - közölte a GVH.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06