Gazdaság
Visszatértek a vásárlók a használt autók piacára
Júniusban már 11,5 százalékkal több használt autó tulajdonosváltását regisztrálták, mint egy évvel ezelőtt, és 66 százalékkal többet, mint áprilisban.
2020.07.22 08:30MTIAz idei első fél évben összesen 367 413 használt személyautó átírását regisztrálta a Belügyminisztérium, így az elmaradás csak 5,7 százalékos az előző év azonos időszakához képest - jelezte a portál a Datahouse Kft. által feldolgozott adatok alapján. Kiemelték, hogy az adat kifejezetten kedvező, mert az új autók piacán 23,7 százalékos, a használtautó-behozatalnál pedig 17,8 százalékos volt a visszaesés.
Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője a közleményben hangsúlyozta: az olcsóbb autók iránt csökkent legkevésbé a kereslet. A vevők zöme továbbra is legfeljebb 3 millió forintig keres autót, a vírushelyzetben azonban az érezhetően felértékelődött személyes mobilitás miatt nőtt a legolcsóbb, a legfeljebb 500 ezer forintos tartományban autót keresők száma.
A kereslet miatt a piac alsóbb szegmensében nem csökkentek az árak. A drágább modelleknél előfordulnak csökkenések, de az eladók zöme kitart az árak mellett, már csak azért is, mert az utánpótlás sem lesz olcsó. Az új autók piacán és az import terén ugyanis tartós árnövelő tényező a 350 forint fölött ragadt euró - fejtette ki a szakértő.
Az adatok szerint 2020 első felében legnagyobb számban Opel Astrák cseréltek tulajdonost, a második legnépszerűbb a Suzuki Swift volt, majd a Ford Focus és a Volkswagen Golf következett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06