Nébih
Magyar termelő adataival visszaélve adtak el igazolatlan származású napraforgót
Eddig csaknem 250 tonna napraforgó esetében bizonyosodott be a jogsértés.
2020.07.08 10:24MTIMagyar termelő nevével visszaélve értékesítettek nagy mennyiségű, igazolatlan származású napraforgót; a kifogásolt iratokkal ellátott terményt, a termelő nevével, de egy magyar cég számlaszámával kiállított számlával értékesítették egy holland felvásárlónak, aki azt Olaszországba adta tovább. Eddig csaknem 250 tonna napraforgó esetében bizonyosodott be a jogsértés - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih) az MTI-vel szerdán.
Az esetről a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. tett bejelentést a Nébihnél.
A bejelentés alapján a hatóság szakemberei vizsgálatot tartottak az érintett termelőnél. Ennek során bebizonyosodott, hogy a gazdálkodó 2019-ben nem termesztett és nem vásárolt, illetve nem tárolt be napraforgót, így nem is értékesíthetett.
Közölték, az ügy kivizsgálásában az olasz ICEA és a holland SKAL tanúsító szervezetek is közreműködtek. A keresztellenőrzések során beszerzett dokumentumokból kiderült: a számlákon a termelő neve és címe szerepel, azonban a számlaszám már egy magyarországi, konvencionális és ökológiai termelésből származó termények kereskedelmével foglalkozó cégé.
A napraforgó értékesítéshez mellékelték az érintett termelő angol nyelvű minősítő tanúsítványát, amit több ponton megváltoztattak.
A vizsgálat egyértelműen feltárta: az érintett napraforgó tétel származása, eredete, és így az ökológiai termelés ténye sem igazolt, így nyomonkövetése nem biztosított. Eddig mintegy 247,97 tonna napraforgó esetében bizonyosodott be a dokumentációs jogsértés. Az ismeretlen eredetű terményről a Nébih az Európai Unió gyorsriasztási rendszerén (RASFF) keresztül értesítette az érintett országokat.
A Nébih kiemelte, Magyarország Európa egyik legnagyobb vetőmag-előállító országa. Az itthon termelt jó minőségű vetőmagok iránt rendkívül nagy a kereslet.
Az ágazat védelmében a Nébih felhívja a termelők, forgalmazók figyelmét, hogy amennyiben hasonló visszaélésre utaló jelet észlelnek, azt haladéktalanul jelezzék a magyar tanúsító szervezeteknél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


