Gazdaság
A szakszervezetek közösen tiltakoznak a 24 hónapos munkaidőkeret bevezetése ellen
Az öt szakszervezeti konföderáció közösen tiltakozik a 24 hónapos munkaidőkeret bevezetése ellen, amelyre a "veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről" szóló törvénytervezet ad lehetőséget.
2020.06.03 17:33MTIAz érdekképviseletek levélben fordultak a parlamenti képviselőkhöz, és azt kérték, hogy ne szavazzák meg a jelen formájában a tervezetet - közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASzSz) szerdán az MTI-vel.
A képviselőknek elküldött leveleket Kordás László, a MASzSz elnöke mellett aláírta Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke, Mészáros Melinda, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke, Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke és Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke.
Felhívták a figyelmet, hogy a törvénytervezet szerint a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter engedélyezhetné, hogy a munkáltató új munkahelyteremtő beruházás esetén legfeljebb 24 hónapos munkaidőkeretet vagy elszámolási időszakot alkalmazzon, amennyiben a beruházás megvalósítása nemzetgazdasági érdek.
Mindezt a szakszervezetek aggályosnak tartják, részben mert a tervezetet előzetes egyeztetés nélkül nyújtották be, részben pedig az európai uniós szabályozás miatt, ugyanis a munkaidő-szervezezésről szóló uniós irányelv maximum 12 hónapos munkaidőkeretet tesz lehetővé, de csak akkor, ha azt a kollektív szerződésben rögzítették vagy a szociális partnerek megállapodtak.
A tervezet elfogadása jelentősen rontaná a szakszervezetek alkupozícióit, hiszen a hosszabb munkaidőkeretet vagy elszámolási időszakot a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter egyoldalúan engedélyezhetné, így az nem a szakszervezetek és munkáltatók megállapodásán alapulna - írták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06