Koronavírus
A vírus elleni védekezés néhány 100 millió forintba került a Volánbusznak, a bevételkiesés viszont több milliárdos
Az utasok és a munkavállalók egészségét védő intézkedéseket fenn szeretnék tartani a jövőben is.
2020.05.15 11:29MTINéhány 100 millió forintnyi többletköltséget okozott a koronavírus-elleni védekezés a Volánbusznak, de több milliárdot veszítettek az utasok számának csökkenése miatt - mondta a közlekedési társaság elnöke pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Dávid Ilona elmondta, mintegy 170 ezernyi szájmaszkot, valamint 775 ezer kesztyűt osztottak ki kollégáik között, és több mint 80 ezer liternyi fertőtlenítőszert használtak fel. Ugyanakkor az utasok és a munkavállalók egészségét védő intézkedéseket fenn szeretnék tartani a jövőben is.
Hozzátette, amikor a kijárási korlátozást bevezették, akkor az utasaik több mint 80 százalékát elveszítették, így drasztikusan csökkent a jegybevétel is, viszont ezzel párhuzamosan - a tanszüneti menetrend miatt -, csak 10 százalékkal csökkent a kapacitásuk, vagyis minimális volt a költségcsökkenés.
Dávid Ilona elmondta azt is, arra számítanak, hogy idén már nem is normalizálódik a helyzet a 2019-es szinthez képest.
Kitért arra is, a határzár miatt külföldre nem szállítottak utasokat az elmúlt hónapban, de most Ausztriába újra elindulhatnak a járatok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06