Kis munkaügy mi-micsoda
Fontos tudnivalók az állás- és részmunkaidőről
A négynapos, illetve 32 órás munkahét kétféle módon valósulhat meg: állásidő bevezetésével, vagy időleges részmunkaidő-foglalkoztatással - mondta Suba Ildikó, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnökhelyettese.
2009.01.13 11:06VilággazdaságAz állásidő bevezetéséhez nem szükséges a munkavállaló hozzájárulása. A Munka törvénykönyve mindössze annyit kíván meg, hogy az intézkedést a foglalkoztató működési körében felmerült ok indokolja.
A munkavállalónak azonban az állásidőre is meg kell kapnia a személyi alapbérét, azaz a heti négy napra ugyanannyi fizetség jár neki, mint ha öt napot dolgozna - áll a Világgazdaságban.
A munkaidő csökkentésének másik módja az időleges részmunkaidő-foglalkoztatás, amely már igényli a munkaszerződés módosítását - jelentette ki a bírónő. Ebben a felek rögzítik, hogy a munkavállaló heti 40 óra helyett csak harminckettőt dolgozik átmenetileg, és ezzel arányos munkabér illeti meg.
A munkaszerződést a felek csak közös megegyezéssel módosíthatják. Így ha a munkavállaló nem járul hozzá a változtatáshoz, elbocsátással számolhat, ami az adott gazdasági körülmények között logikus lépés. Per esetén a bíróság egyébként csak azt vizsgálja, hogy a felmondás oka valós-e - azaz a létszámleépítés megtörtént-e -, a cég gazdasági helyzetét nem.
A járulékfizetés természetesen a csökkentett munkabérekhez igazodik - mondta Suba Ildikó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:11 Halálos áldozatot követelt az ítéletidő Szerbiában
- 6:10 Holtan találtak egy volt brit tengerészgyalogost
- 5:09 Bukarestben nyitott videójáték-fejlesztő stúdiót az Amazon
- 0:29 A hétvégén rendezik meg a Múzeumok majálisát a Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben
- 23:44 Lackfi János és Barsi Balázs kapta idén a Stephanus-díjat
- 22:25 Letartóztatták korrupció miatt az orosz védelmi minisztérium személyzeti főnökét
- 21:24 Majoross Gergely lett a magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06