Fogyasztóvédelem

ITM: a karácsonyi ellenőrzések a fogyasztók biztonságát szolgálják

December 9-éig 835 üzletet ellenőriztek.

2019.12.11 13:47MTI

A november közepén kezdődött és december végéig tartó karácsonyi ellenőrzések a fogyasztók anyagi és termékbiztonságát egyaránt érintik - mondta Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára kedden a Budapest Főváros Kormányhivatalával tartott közös sajtótájékoztatón.

Ismertette, hogy a fogyasztóvédelmi ellenőrzésen december 9-éig 835 üzletet ellenőriztek, a jogsértések aránya 34 százalék volt, 830 próbavásárlás végeztek, 28 százalékot tett ki a kifogásolási arány, országosan pedig 8 millió forint bírságot szabtak ki.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a karácsonyi fogyasztóvédelmi ellenőrzések célja a családok védelme, a nyugodt ünnepi készülődés feltételeinek megteremtése. Hozzátette, hogy a fogyasztóvédelmet nemcsak a magyar családoknak, hanem a karácsonyi vásárokat jelentős számban felkereső külföldi vendégnek is megadják, hozzájárulva ezzel az országimázs növeléséhez.

Az ületek és adventi vásárok ellenőrzésekor nézik az ár feltüntetését, a mérőeszközök hitelességét, a nyugtaadást, a panaszügyintézésről szóló tájékoztatást. Példaként említette, tipikus hiba, hogy belemérik a csomagolóanyagot is a termék tömegébe. Előfordult, hogy a terméket magasabb áron értékesítették a meghirdetett akciós árnál.

A fényfüzérek termékbiztonságát az üzletekben és a vámosokkal együttműködve a határokon is ellenőrzik. A vizsgált, 64 típusú fényfüzérből 8 féle volt biztonságos, a többit levetették a polcokról, megközelítően 150 ezer veszélyes fényfüzért vontak ki a kereskedelemből, illetve nem engedték az országba behozni - mondta Keszthelyi Nikoletta.

Kitért arra, hogy az online kereskedelem egyre népszerűbb értékesítési csatorna. 2017 óta 2300 webáruházat ellenőriztek, ezer próbavásárlást végeztek a fogyasztóvédők. A webáruházak jogsértései a korábbi évek átlagos 54 százalékához képest 2019-ben 17 százalékra csökkent.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet a www.jogsertowebaruhazak.kormany.hu címen elérhető adatbázisra, amely a jogsértést elkövetett webáruházak adatait tartalmazza.

Domokos Péter, a Budapest Főváros Kormányhivatala igazgatója elmondta, hogy a fővárosban a karácsonyi fogyasztóvédelmi akció során 52 egységet ellenőriztek eddig, 37 egység esetében nem éltek kifogással a fogyasztóvédők, 9 esetben a helyszínen pótoltatták a hiányosságokat, 6 esetben indítottak eljárást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.