Gazdaság
Elszállt a téliszalámi ára a sertéspestis miatt
Egyetlen hét leforgása alatt brutális mértékű áremelkedést regisztráltak a hazai üzletláncoknál a téliszalámi esetében.
2019.11.24 11:55ma.huMíg a 45. héten - vagyis két héttel ezelőtt - a téliszalámi kilója 7343 forint volt átlagosan, a múlt héten már 8 százalékkal magasabb áron, 7922 forintért lehetett hozzájutni a sertéshús felhasználásával készült termékhez. A korábbi hetek adatai alapján ez rekordnak tekinthető, eddig a legmagasabb árat a 41. és 42. héten rögzítették a rendszerbe, 7394 forintot - írja az Mfor.hu.
A brutális mértékű áremelkedés hátterében az afrikai sertéspestis árfelhajtó hatása áll.
A konkrét változásra már szeptemberben figyelmeztettek, a hvg.hu-nak Sutka László, a Pick Szeged Zrt. megbízott vezérigazgatója arról nyilatkozott, hogy az alapanyag drágulás a fogyasztói árakban is meg fog jelenni idővel, egyes alapanyagok esetében ugyanis 20-30, de akár 40 százalékkal is nőttek az árak március óta.
Egy hét alatt a téliszalámi mellett más termékek is drágultak: a sertéspárizsi és a gyulai jellegű szárazkolbász kilós ára egyaránt 3-3 százalékkal emelkedett. A párizsi kilójáért 1970 forint után 2027 forintot kellett adni múlt héten, a szárazkolbász ára pedig 4805 forint lett a korábbi 4676 után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06