Gazdaság

Elszállt a téliszalámi ára a sertéspestis miatt

Egyetlen hét leforgása alatt brutális mértékű áremelkedést regisztráltak a hazai üzletláncoknál a téliszalámi esetében.

2019.11.24 11:55ma.hu

Míg a 45. héten - vagyis két héttel ezelőtt - a téliszalámi kilója 7343 forint volt átlagosan, a múlt héten már 8 százalékkal magasabb áron, 7922 forintért lehetett hozzájutni a sertéshús felhasználásával készült termékhez. A korábbi hetek adatai alapján ez rekordnak tekinthető, eddig a legmagasabb árat a 41. és 42. héten rögzítették a rendszerbe, 7394 forintot - írja az Mfor.hu.

A brutális mértékű áremelkedés hátterében az afrikai sertéspestis árfelhajtó hatása áll.

A konkrét változásra már szeptemberben figyelmeztettek, a hvg.hu-nak Sutka László, a Pick Szeged Zrt. megbízott vezérigazgatója arról nyilatkozott, hogy az alapanyag drágulás a fogyasztói árakban is meg fog jelenni idővel, egyes alapanyagok esetében ugyanis 20-30, de akár 40 százalékkal is nőttek az árak március óta.

Egy hét alatt a téliszalámi mellett más termékek is drágultak: a sertéspárizsi és a gyulai jellegű szárazkolbász kilós ára egyaránt 3-3 százalékkal emelkedett. A párizsi kilójáért 1970 forint után 2027 forintot kellett adni múlt héten, a szárazkolbász ára pedig 4805 forint lett a korábbi 4676 után.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.