Magyar Távmunka Szövetség
A dolgozók teljesítményének objektív mérése segítheti a távmunka bevezetését
A vállalatoknál nem bíznak a munkatársakban, aggódnak a vezetői kontroll elveszítésétől: tudni akarják ki, mikor, mit csinál, mennyit van egy nap a gép előtt, valóban dolgozik-e, amikor nem látják.
2019.11.17 22:30MTIA Magyar Távmunka Szövetség szerint a munkaadók akkor tudják sikeresen bevezetni a távmunkát vagy a rugalmas munkaidőt a munkatársak számára, ha megtalálják azokat az informatikai vagy más egyéb megoldásokat, amelyek segítségével objektívan mérhető a dolgozók teljesítménye.
Forgács Tamás, a szövetség elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményben kifejtette: bár a rugalmas munkarend és a távmunka a jövő, sőt már a jelen foglalkoztatási formája is, nem szabad figyelmen kívül hagyni számtalan előnye mellett a kockázatait sem.
Példaként említette, az adatbiztonság kérdését, hiszen egy adott munkahelyen megoldott a számítógépek védelme, de mindez az otthoni munkavégzésnél már nem minden esetben garantált. Megjegyezte azt is, hogy a dolgozók teljesítményének megfelelő mérése nélkül a munkaadónak akár azzal is számolnia kell, hogy a munkavállaló nem végzi el feladatát.
A közlemény idézi Paulovics Éva, a Jobsgarden munkaerő-közvetítő ügyvezetőjét, aki elmondta: legfrissebb országos felmérésükben 450 munkavállaló és 200 munkaadó véleményét kérdezték meg a rugalmas munkavégzésről. A vizsgálatból kiderült, hogy a fiatalok, de akár az idősebb generáció is keresi azokat a munkahelyeket, ahol lehetőség van irodán kívüli munkavégzésre, ami nagyobb rugalmasságot biztosít számukra azáltal, hogy ők maguk oszthatják be a munkaidejüket.
Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a távmunka szélesebb körű elterjedését és dinamikusabb bővülését a bizalmatlanság és előítéletek akadályozzák Magyarországon. Azoknak a cégeknek a 70 százaléka például, ahol most sincs lehetőség a távmunkára, nem is tervezik annak bevezetését. A Jobsgarden szerint ennek elsődleges oka, hogy az adott vállalatoknál nem bíznak a munkatársakban, aggódnak a vezetői kontroll elveszítésétől: tudni akarják ki, mikor, mit csinál, mennyit van egy nap a gép előtt, valóban dolgozik-e, amikor nem látják.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06