ITM
A kkv-k körében erősíteni kell az innovációt!
A magyar kormány növelni kívánja a kutatás-fejlesztésre szánt összegeket.
2019.11.01 02:30MTIA hazai kis- és középvállalatok (kkv) körében erősíteni kell az innovációt, a kutatás-fejlesztési tevékenységet, hogy minél nagyobb számban be tudjanak kapcsolódni a multinacionális cégek beszállítói hálózataiba, illetve saját termékeikkel meg tudjanak jelenni az exportpiacokon - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön az Eurázsia fórumon Budapesten.
Az innováció fontos szerepet játszik abban is, hogy növekedjen a kis- és közepes vállalkozások súlya a GDP előállításában - tette hozzá.
A miniszter kitért arra is, hogy a felsőoktatásban részt vevőknek is ismerniük kell, hogy a gazdaság szereplői mit igényelnek a tudomány világától, és az alapkutatás mellett a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazását kell előtérbe helyezniük.
Bejelentette, hogy a magyar kormány növelni kívánja a kutatás-fejlesztésre szánt összegeket, eddig a GDP 1,53 százalékát fordította K+F tevékenységre az ország, ezt már a közeljövőben a GDP 2 százalékára kívánják emelni.
Palkovics László kiemelte: az egyetemeknek nem lehet izoláltan tevékenykedniük, meg kellene ismerniük a kis- és közepes cégek tevékenységét, és együtt kellene működniük a kkv-kal. Így a felsőoktatási intézményekben dolgozó kutatók a vállalkozásokkal együtt kézzel fogható, a gazdaság teljesítményét növelő eredményeket érhetnek el. Ennek érdekében, részben a kkv-k és az egyetemek közötti együttműködés erősítésére, nyolc úgynevezett tudományos parkot hoztak létre, közülük hatot vidéken, kettőt Budapesten.
Szegeden pedig olyan lézerközpontot valósítottak meg, amely részt vehet a nukleáris hulladékok megsemmisítésében - jelezte.
Hangsúlyozta: a mesterséges intelligencia kora kezdődik, a magyar kormány ezért hozta létre az önvezető járművek tesztelésére szolgáló tesztpályát, amely a világon egyedülálló fejlesztés. A mesterséges intelligenciától nem kell félni, segítségével a munkahelyek száma nem lesz kevesebb, csak a mostanihoz képest új foglalkozásokra lesz szükség - mondta.
Palkovics László újságíróknak beszélt a magyar tulajdonú vállalkozások megerősítésének fontosságáról, és emlékeztetett, hogy a kormány elindított egy magyar multik elnevezésű programot, amely azt szolgálja, hogy a magyar tulajdonú vállalkozások külföldön hozzanak létre leánycégeket.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
- 6:59 Mozdulni sem tudott a síneken fekvő kutya - az utolsó pillanatban mentették meg
- 22:52 Elárasztotta a tenger Kalifornia utcáit - lecsapott Rachel
- 20:30 102. születésnapján került a sürgősségire - megható, amit az ápolók tettek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


