Gazdaság
Fogyasztóvédelem: gyakori a panasz az újsághirdetések alapján rendelt termékeknél
Előfordul, hogy hiányosak a csomagok, alkalmatlanok a termékek, de gyakori az is, hogy a cégek elérhetetlenné váltak.
2019.09.21 12:26MTIGyakran érkeznek panaszok a fogyasztóvédelemhez az újsághirdetések alapján rendelt termékek miatt - mondta Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.
Közlése szerint előfordul, hogy hiányosak a csomagok, alkalmatlanok a termékek, de gyakori az is, hogy a cégek elérhetetlenné váltak. Utóbbi azért is probléma, mert ha a vevők nem tudják hova, kinek kell akár visszaküldeni a terméket, akkor nem tudják gyakorolni úgynevezett indoklás nélküli elállási jogukat.
A szóvivő felhívta a figyelmet arra, jogszabály biztosítja, hogy a vevők a termék kézhezvételétől számított 14 napon belül indoklás nélkül elálljanak a vásárlástól. Ekkor a terméket vissza kell küldeni, és cserébe a teljes kifizetett összeget vissza kell kapnia a vevőnek.
Mindezek nyomán a hirdetések alapján történő rendelésnél kiemelten fontos, hogy a vevő tudja, kivel köt szerződést. A cég neve mellett szerepelnie kell minden elérhetőségének is - emelte ki Kispál Edit.
Ha valakit kár ért, a Békéltető Testülethez fordulhat. E testületek minden megyében működnek, a szükséges formanyomtatványt kormányhivataloknál is lehet kérni - közölte a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06