Fogyasztóvédelem

Újraválasztotta ügyvezető elnöknek Dr. Baranovszky Györgyöt a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége

Újabb öt évre, 2024-ig ismét dr. Baranovszky Györgyöt választotta ügyvezető elnökének a legnagyobb hazai civil fogyasztóvédelmi egyesület, a FEOSZ. Ennek kapcsán összegeztük a Szövetség 2001-es megalakulásától eltelt 18 év tapasztalatait, a jelenlegi kihívásokat, a jövőbeni feladatokat.

2019.09.07 03:30ma.hu

Dr. Baranovszky György elmondta: "A fogyasztóvédelem minden eddiginél nagyobb kihívásokkal néz szembe. A digitális fogyasztóvédelem folyamatos térnyerése, a fiatal fogyasztók tudatosságának megalapozása és megerősítése - többek között ezek az új kihívások, amelyekkel mindenkinek szembe kell majd néznie. Kiemelten fontos a párbeszéd, az együttgondolkodás és együttműködés a fogyasztóvédelmi hatóságokkal, fogyasztóvédelem területén működő szervezetekkel, békéltető testületekkel, minisztériumokkal, valamint a vállalkozásokkal, azok képviselőivel. Vállalkozások nélkül ugyanis nincs fogyasztóvédelem."

Legnagyobb sikereink között említhetjük, hogy az elmúlt 18 évben a fogyasztóvédelmet az asztalra tudtuk tenni, egyre több fogyasztó ismeri azt, hogy vannak jogai, egyre több vállalkozás foglalkozik úgy a fogyasztóval, hogy partnernek tekinti. Bekerült a nemzeti alaptantervbe a fogyasztóvédelem tanítása, ismertté tudtuk tenni a békéltető testületeket, valamint az Alaptörvény is deklarálja, hogy az állam védi a fogyasztók jogait. Ez nagyon fontos.

A vállalkozói oldalt nem volt könnyű megnyerni, hiszen a fogyasztóvédelmet először csak hátrányként élték meg. A fogyasztó az egyik oldalon áll, aki sokkal gyengébb, míg a másik oldalon a vállalkozás "nehéz tüzérséggel" tud fellépni bármilyen panasz kezelése során. Ezt a gondolkodást kellett átalakítani, és a különböző vállalkozói érdekvédelmi szervezetekkel közösen sikerült elérni, hogy a vállalkozások partnerként figyelnek oda a fogyasztókra. Vállalkozások nélkül nem lehet fogyasztóvédelemről beszélni ugyanis.

A legnagyobb új kihívás a digitális fogyasztóvédelem. Minden szereplőnek, fogyasztónak vállalkozásnak, de az államnak is fel kell erre készülnie, hiszen a hagyományos kereskedési formából elmegyünk abba az irányba, hogy a fogyasztó az interneten rendel meg egyre több terméket. Ez egy új attitűd, és egy új, olyan kereskedési forma, amire a fogyasztóknak is fel kell figyelniük. Hiszen a fogyasztók közül jelen pillanatban nagyon kevesen tudják azt például, hogy a feljövő reklámok azok lényegében irányított reklámok.

Sosem szabad megállni, menni kell tovább, folytatni kell az eddigi munkát, például az iskolásokat érintő programokat, hiszen a fiatal fogyasztók tudatossága által sokkal eredményesebb lehet a fogyasztóvédelem. Nagyon fontos, hogy legyenek jól képzett fogyasztóvédelmi szakemberek is, hiszen ez elengedhetetlen a hatékonysághoz akár a hatóságoknál, akár a fogyasztóvédelmi szervezeteknél.

Azt is meg kell említenünk, hogy a fogyasztóvédelemben kőkemény harcok voltak, és most is vannak. Ezt a munkát csak elhivatottan, a fogyasztók érdekeit felvállalva lehet csinálni, és azok a kollégák, akik mögöttünk állnak, ezt így is teszik. De ez azt is jelenti egyben, hogy harcolni is kell, azt is jelenti, hogy konfliktusokat kell felvállalni. De tény az, hogy sikerült az állam szereplőivel nagyon jó kapcsolatot kialakítani, ezt a párbeszédet, együttműködést folytatni kell. Bizonyos szereplőknek pedig el kell gondolkodni azon, hogy miért jó az, hogyha nincs párbeszéd a fogyasztóvédelmi szervezetekkel, hiszen az együttműködés a fogyasztók érdekeit szolgálja, és nem az önző, irigy érdekeket tolja előre.

Az elkövetkezendő időszak kapcsán nagyon bízunk abban, hogy a fogyasztóvédelmi államtitkárság új vezetője, akit most neveztek ki, és akinek sok sikert kívánunk, leül velünk, és folytatódik a párbeszéd a fogyasztók érdekében. Az elmúlt három évben a helyettes államtitkárság ugyanis megtagadott tőlünk minden kommunikációt, és ez nem jó.

A jövőt tekintve pedig arra lennénk a legbüszkébbek, hogyha sok év múlva is működne a FEOSZ, ahogy a többi fogyasztóvédelmi társadalmi szervezet is. Legyenek elismertek nem csak szakmailag, hanem anyagilag is azok az emberek, akik védik a fogyasztókat erről az oldalról.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.