Közlekedés
Ötmillió kilométert tettek meg a Mol közösségi autóival
A flotta jelenleg 450 autóból áll.
2019.06.04 13:02ma.huMintegy ötmillió kilométert tettek meg a Mol közösségi autóival, amit eddig több mint 45 ezer felhasználó választott a szolgáltatás tavaly januári elindítása óta - közölte a Mol Nyrt. az MTI-vel kedden.
A tájékoztatás szerint a flotta jelenleg 450 autóból áll. A vállalat tervei szerint 2020-ra Budapest közigazgatási határáig kiterjesztik a szolgáltatást, és bővítik az elektomos autók számát.
Közölték azt is, hogy júniustól a Mol Limo a budapesti autómegosztó szolgáltatások közül elsőként dedikált parkolóhelyekkel rendelkezik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén. A reptéren található beléptetőrendszer felismeri az autók rendszámát, és automatikusan be- és kiengedi a járműveket. A felhasználók a szolgáltatást a normál percdíjakon felül 1 990 forintos reptéri díjért vehetik igénybe, amely automatikusan hozzáadódik az utazás végösszegéhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06