Franciaország

A tüntetések ellenére rekordot döntött a turizmus tavaly Párizsban

A látogatók 21,5 milliárd eurót költöttek el a francia fővárosban.

2019.02.15 19:40ma.hu

A francia kormány gazdaságpolitikája ellen novemberben kezdődött erőszakos tüntetések ellenére rekordszámú, mintegy 50 millió turista érkezett tavaly Párizsba és környékére, ami csaknem négy százalékos emelkedést jelent 2017-hez képest. A látogatók 21,5 milliárd eurót költöttek el a francia fővárosban - derül ki az Ile-de-France régió turisztikai bizottságának adataiból.

A tavalyi rekord elsősorban annak köszönhető, hogy a 2015-ös terrortámadásokat követő visszaesés után a külföldi turisták visszatértek Párizsba, számuk kilenc százalékkal növekedett egy év alatt. Az Airbnb konkurenciája miatt a szállodaipar is gyengélkedőbb évet zárt 2016-ban és 2017-ben, tavaly viszont 35 millió vendég érkezését könyvelhették el a párizsi hotelek.

A hotelvendégek száma tavaly 3,6 százalékkal nőtt 2017-hez képest a külföldi turistáknak köszönhetően: Párizsba és környékére csaknem másfélmillióval több külföldi látogatott el, miközben a belföldi turizmus 1,1 százalékkal visszaesett. A hazai látogatók teszik ki egyébként a Párizsba látogatók felét, 17,5 milliót.

A turisták által tavaly elkötött 21,5 milliárd eurós összeg 974 millió eurós emelkedést jelent az előző évhez képest, és 2,3 milliárd euróval nagyobb a 2016. évinél.

A növekedésben az olaszok vették ki leginkább a részüket: a szomszédos országból 27,5 százalékkal többen látogattak el Párizsba és környékére tavaly, mint 2017-ben, a japánok 18,5 százalékkal többen érkeztek, a spanyolok száma pedig 16,1 százalékkal emelkedett.

A legtöbb külföldi turista továbbra is az Egyesült Államokból érkezik, számuk tavaly 2,8 millió volt, őket követték a britek 2 millióval (+15,7 százalék), a németek (1,2 millió +15 százalék) és a kínaiak (1,2 millió +3,9 százalék).

A szállodák kihasználtsága 3,3 százalékkal 76,5 százalékra nőtt tavaly, ami meghaladja a 2015-ös terrortámadások előtti szintet, decemberben azonban a sárgamellényesek erőszakba torkolló tüntetései miatt 2,5 százalékos volt a visszaesés.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.