Önkormányzat

Másfél milliárd forintos támogatással fejlesztenek sportlétesítményeket Bonyhádon

Korszerűsítik a városi sportpályát, valamint felújítják és sportrekreációs célra teszik alkalmassá a Perczel-kúriát a mellette elterülő parkkal együtt.

2019.02.13 19:22ma.hu
MTI/Varga György

Másfél milliárd forintos kormánytámogatással fejlesztenek sportlétesítményeket Bonyhádon - közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán a völgységi városban, sajtótájékoztatón.

Potápi Árpád János, aki a város országgyűlési képviselője is, elmondta: az 1 milliárd 567 millió forint célzott támogatásból korszerűsítik a városi sportpályát, valamint felújítják és sportrekreációs célra teszik alkalmassá a Perczel-kúriát a mellette elterülő parkkal együtt.

A fejlesztés igazi nyertesei a gyerekek és a fiatalok lesznek - jegyezte meg, hozzátéve, a kormány mindent megtesz azért, hogy támogassa a családokat, és minél több gyerek szülessen, ehhez "meg kell teremteni azt a bázist, amely lehetővé teszi, hogy minél többen tudjanak sportolni".

Kitért arra, hogy Bonyhád az első önkormányzatok között vezette be a mindennapos testnevelést a város iskoláiban. Emlékeztetett arra, hogy 2018. áprilisban elkészült az egymilliárd forintért - szintén kormánytámogatással - felújított sportcsarnok.

Azt mondta: a megújuló sportpályát nemcsak a versenysportolók, labdarúgók használhatják majd, hanem mindenki, aki sportolni akar.

Filóné Ferencz Ibolya (Fidesz-KDNP), a város polgármestere elmondta: a kormány az elmúlt években három egyedi kérésre nyújtott támogatást Bonyhádnak, a pálya korszerűsítése mellett sportcsarnok rekonstrukciójához 674 millió, a várost elkerülő út megépítéséhez 750 millió forinttal járult hozzá. Az elmúlt öt évben összesen hatmilliárd forint pályázati forrás érkezett Bonyhádra. Közölte: a tervek szerint a sportpályán felújítják a center- és edzőpályát, hatsávos rekortán futópályát, 2000 négyzetméteres atlétikai pályát hoznak létre fitneszeszközökkel, streetball-játéktérrel, és kialakítanak egy salakos teniszpályát is.

A 670 négyzetméteres alapterületű Perczel-kúria - Perzel Mór 1848-as honvédtábornok 1780-ban épült szülőháza - edzőtáborok, konferenciák helyszíne lesz, és szállást alakítanak ki falai között a városba érkező vendégeknek.

A polgármester tájékoztatása szerint a fejlesztés 2019. szeptemberben kezdődik és 2020. nyár végén zárul le.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.