Kisker

Csúszik az IKEA soroksári áruházának megnyitása

A májusi nyitást kénytelenek voltak júniusra halasztani, mert az egyik alvállalkozó nem tudta határidőre teljesíteni a vállalásait.

2017.04.24 10:21MTI
Fotó: MTI

Júniusban nyílik meg az IKEA harmadik magyarországi áruháza Soroksáron, az eredetileg tervezett május helyett - tájékoztatta a cég az MTI-t hétfőn.

A közel 17 milliárd forintos beruházásból megvalósuló áruház nyitása azért tolódott júniusra, mert előre nem látható okok miatt egy harmadik alvállalkozó nem tudta határidőre teljesíteni vállalásait. Így az új áruház nyitási dátuma 2017. június 14. lett.

Az elmúlt másfél évben 2000 ember vett részt a 34 ezer négyzetméteres soroksári IKEA áruház építésében.

A korábbi tájékoztatás szerint az áruházba háromszáz új dolgozót vettek fel.

Az IKEA a világ legnagyobb bútor-kiskereskedelmi konszernje, összesen 340 áruházzal rendelkezik 28 országban, franchise rendszerében pedig 40 áruház üzemel.

Az IKEA Magyarország árbevétele a legutóbbi nyilvános adatok szerint a 2016. augusztus végéig tartó pénzügyi évben csaknem 14,5 százalékkal, 54 milliárd forintra nőtt. A vállalatcsoport is sikeres évet zárt tavaly, 34,2 milliárd euró árbevételt ért el, ami 7,1 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az IKEA nettó nyeresége 19,6 százalékkal, 4,2 milliárd euróra nőtt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.