NGM
Szeptemberben indul az új szakképzési rendszer
A jelenlegi szakközpiskolák alakulnak át a 2016/17-es tanévtől szakgimnáziumokká, a szakiskolákból pedig szakközépiskolák lesznek.
2016.08.10 12:28MTISzeptemberben indul az új szakképzési rendszer, amelyben az új szakgimnáziumi kerettantervi struktúra felmenő rendszerben épül ki, így egyelőre csak az első évfolyamot érinti - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek.
Cseresnyés Péter hozzátette: a szakközépiskolai kerettantervek a korábbiakhoz képest nem változtak.
Kiemelte: a szakgimnáziumokban oktatott szakmai ismeretek kerettanterveinek tervezetei június eleje óta már elérhetőek a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapján.
Az államtitkár szerint a szakgimnázium elvégzése után is van lehetőség a diploma megszerzésére, sőt a korábbi rendszerhez képest könnyebbé vált a felsőoktatási szakirányú továbbtanulás, valamint a tanulók vagy az érettségi, vagy a technikus szak elvégzése után rögtön Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) elismert képesítések birtokában léphetnek a munkaerőpiacra.
Cseresnyés Péter hangsúlyozta: a magyar szakképzési rendszer átalakítását külföldi oktatási szakemberek is elismerik.
Az NGM korábbi közlése szerint a jelenlegi szakközpiskolák alakulnak át a 2016/17-es tanévtől szakgimnáziumokká, a szakiskolákból pedig szakközépiskolák lesznek. A szakközépiskolában most négy év után a diákok érettségiznek, majd a szakma megszerzéséhez még egy évet kell teljesíteniük. Az új rendszerben azonban a leendő szakgimnáziumokban négy év alatt megszerzik az érettségit és szakmát is kapnak a fiatalok, így aki nem akar továbbtanulni, az is el tud helyezkedni a munkaerőpiacon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06