Török puccskísérlet
Százmilliárd dolláros kár érte a török gazdaságot előzetes számítások szerint
Előzetes számítások szerint közel százmilliárd dolláros kárt okozott a török gazdaságnak a július 15-i elvetélt katonai puccskísérlet.
2016.08.02 12:16MTIA Hürriyet című napilap szerint Bülent Tüfenkci kereskedelmi miniszter újságíróknak nyilatkozva azt mondta, amennyiben figyelembe vesszük harci repülőgépek és helikopterek bevetésével, illetve a bombák ledobásával járó költségeket, továbbá az épületekben keletkezett károkat, akkor - első becslésként - legalább 300 milliárd török lírával (100 milliárd dollár) kell számolni.
A tárcavezető hangsúlyozta azonban, hogy alaposabb számítások után a károk nagysága valószínűleg nagyobb lesz, és különféle veszteségekkel kell számolni középtávon is. Példaként hozta fel azt, hogy sok turista lemondta törökországi szállásfoglalását és útját. A kormány ráadásul megtiltotta az éves szabadságok kivételét több mint hárommillió köztisztviselőnek - csak emiatt közel egymillió foglalást mondtak le, és továbbiakkal kell számítani. A tárcavezető türelmet kért az idegenforgalmi szektorban tevékenykedő vállalatoktól és a polgároktól, megjegyezve, hogy a turizmusnak már amúgy is kárt okoztak a terrortámadások, és az orosz-török viszony válsága is bajokat okozott.
"A puccsisták sajnos olyan képet festettek rólunk, mintha harmadik világbeli ország lennénk. Akik harckocsikat látnak az utcákon, és látják a parlament bombázását, azok nem jönnek el Törökországba. Mindez középtávon okoz veszteségeket" - mondta Tüfenkci.
A miniszter azonban megjegyezte, hogy a török üzleti élet sikeresen ment át a "nehéz vizsgán". Mint kifejtette, egyes országokban ilyen államcsínykísérlet után legalább egy hétre leállna a piac, míg Törökországban a bankok, a tőzsde, a tőzsdei árupiac és a kereskedelmi központok már a pénteki napon történt puccskísérlet utáni munkanapon - hétfőn, július 18-án - kinyitottak, és nem emelkedtek számottevően a kamatlábak, nem esett nagyot a tőzsdeindex. A tárcavezető szerint nincs szükség a növekedési vagy kiviteli előrejelzések felülvizsgálatára Törökországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06