Fejlesztés

A közfoglalkoztatásban dolgozóknak segítene továbblépni egy új szervezet

A munka mentálisan is megváltoztathatja az embereket.

2016.07.16 04:25MTI

A nemrég alakult Munkahelyteremtő Szociális Szövetkezetek Szövetsége (Muszosz) a közfoglalkoztatásban dolgozóknak szeretne segíteni abban, hogy kiléphessenek a nyílt munkaerőpiacra - mondta el a szövetség elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Tóth Attila közölte, ha a szociális szövetkezet jól működik, akkor nincs többé szükség az adott településen közfoglalkoztatottakra, mert a szövetkezet önfenntartóvá, a település pedig önellátóvá válhat.

Elmondta, országszerte több mint háromezer szociális szövetkezet működik, ezek többsége mezőgazdasági termeléssel foglalkozik.

Arról is beszélt, hogy tapasztalataik szerint a munka mentálisan is megváltoztathatja az embereket. Ott, ahol korábban nagy volt a munkanélküliség, de elindult a közfoglalkoztatás, majd szociális szövetkezet jött létre, csökkent a gyógyszerfogyasztás, a gyerekek hiányzása az iskolából, valamint a bűnözés is - mondta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.