Mezőgazdaság
FM: kedvezőek az idei terméskilátások
Az őszi gabonák állapota megfelelő, a vetésterületek mintegy 60 százalékban jó állapotúak.
2016.06.10 03:30MTIKedvezőnek nevezte az idei terméskilátásokat a vetések állapota alapján Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára egy ceglédi szakmai rendezvényen - tájékoztatta az FM csütörtökön az MTI-t.
A közlemény szerint az államtitkár kiemelte: az őszi gabonák állapota megfelelő, a vetésterületek mintegy 60 százalékban jó állapotúak. Hozzátette: az utóbbi időszakban leesett jelentős mennyiségű csapadékot a gabonák hasznosítani tudták, ezért is kedvezőek a terméskilátások.
Őszi búzát mintegy 960 ezer hektáron, őszi árpát mintegy 235 ezer hektáron, őszi káposztarepcét pedig több mint 227 ezer hektáron vetettek a termelők - ismertette az államtitkár.
A gazdák tavaszi árpával mintegy 74 ezer hektárt, kukoricával mintegy 1 millió 168 ezer hektárt vetettek el. Napraforgó közel 640 ezer hektáron került a földbe.
Elmondta, az ágazat kibocsátása folyó alapáron 2015-ben elérte a 2454 milliárd forintot, amelyből a növénytermesztés 1428 milliárd forinttal, míg az állattenyésztés 854 milliárd forinttal vette ki a részét. Ezt figyelemre méltó eredménynek nevezte az államtitkár, a tavalyi nehézségeket is figyelembe véve. Az állattenyésztési ágazat mintegy 3,3 százalékkal bővült 2014-hez képest - tette hozzá.
Czerván György a közlemény szerint kitért arra, hogy tavaly 203,2 ezren dolgoztak a mezőgazdaságban, ami 13,6 ezerrel több az egy évvel korábbinál, öt év alatt pedig 30,4 ezerrel gyarapodott az ágazatban dolgozók száma, ami csaknem 18 százalékos bővülés.
Az élelmiszeriparban foglalkoztatottak száma 2015-ben 140,3 ezer volt, ami öt év alatt 15 százalékkal, 18,3 ezerrel nőtt - ismertette.
Az FM államtitkára az agrárium forrásairól szólva megjegyezte: 2016-ban a nemzeti támogatás összege közel 92 milliárd forint, míg a közvetlen európai uniós források összege mintegy 396 milliárd forintot tesz ki.
A támogatásokhoz szükséges egységes kérelem benyújtásáról elmondta, a gazdák 4 985 204 hektárra igényeltek támogatást, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal csaknem 177 ezer kérelmet fogadott be.
Hangsúlyozta, május 24. és június 17. között még beadhatóak a kérelmek, de naponta egy százalékkal csökken a megítélt támogatási összeg. A május 23-i határidőig benyújtott kérelmeket június 15-ig szankciómentesen lehet módosítani - emlékeztetett az államtitkár az FM közleménye szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06