Megosztás
IKSZ: a kormány hallgassa meg a fiatalokat Uber-ügyben!
Szükség van a személyszállítási törvény módosítására.
2016.06.05 03:30MTIAz Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke szerint a kormánynak meg kell hallgatnia a fiatalok véleményét Uber-ügyben és örömét fejezte ki, hogy megindult a párbeszéd a szolgáltató és a kormány között.
Nacsa Lőrinc szombati sajtótájékoztatója után az MTI-nek azt mondta, Magyarország a kormánynak köszönhetően innovatív, a fiatalok számára rengeteg lehetőséget rejtő ország, és a vezetők hallgatnak a fiatalokra. Ezért azt kérte a kormánytól, adja meg a választás szabadságát azzal, hogy megmarad az Uber Magyarországon, a cégtől pedig azt kérte, tartsa be a szabályokat és adózzon.
Elmondta azt is, szükség van a személyszállítási törvény módosítására, előnyben kell részesíteni a szabad versenyt és meg kell vitatni, hogy a hatósági árnak mennyire van létjogosultsága. Hozzátette: az IKSZ szerint az Uber és a taxis szolgáltatás megfér egymás mellett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06