Tavalyi károk

Hatmilliárd forint kárenyhítést fizet ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Mintegy 6 milliárd forintot fizet ki a kárenyhítési alapból a gazdáknak a tavalyi károk után a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a következő napokban.

2016.03.21 11:23MTI

Gyuricza Csaba, a hivatal elnöke az M1 aktuális csatornán közölte, hogy az idei károk bejelentése folyamatos, szükség esetén ezt a gazdálkodók tegyék meg minél előbb. Azonban csak azok jogosultak juttatásra a kárenyhítési alapból, akik ősszel a hozzájárulást megfizették - tette hozzá.

A tejtámogatással kapcsolatban Gyuricza Csaba elmondta, prioritásként kezelik a tejtermelő gazdáknak járó támogatási kifizetéseket. Ezt a tavaly ősszel induló előlegfizetési időszakban is megtették, illetve az év első hónapjaiban elsők között a tejtermelőknek juttatták el az őket megillető támogatásokat - hangsúlyozta az MVH elnöke. Hozzátette, a következő napokban a válságkezelés részeként további, mintegy 6 milliárd forintot juttatnak el a tejtermelőknek, akik a kormány döntése alapján újabb 11,4 milliárd forint támogatást kaphatnak, ezt a következő hetekben meg fogják kapni.

Az MVH elnöke felhívta a figyelmet a hazai tej és tejtermékek fogyasztására ösztönző kampányra. Fontos annak tudatosítása, hogy egyénenként is sokat lehet tenni a hazai tejtermelők helyzetének javításáért - fogalmazott.

Gyuricza Csaba elmondta azt is, hogy zöldítési támogatást a gazdák 80 százaléka már kapott. Az MVH tervei szerint a hónap végéig minden jogosultnak eljuttatják a támogatást.

Néhány ezer olyan gazda lehet, akik különböző okok miatt nem kapják meg a támogatást, ezeket egyedi ügyekként kezelik és azon dolgoznak, hogy a kifizetési időszak, azaz június végéig eljuttassák nekik is a pénzt - hangsúlyozta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.