Beruházás
NFM: 2014-2020 között több mint 760 milliárd forint áll rendelkezésre energetikai fejlesztésekre
A 2014-2020-as költségvetési időszakban 763 milliárd forint áll rendelkezésre energetikai fejlesztésekre, az összegre önkormányzatok és cégek egyaránt pályázhatnak.
2015.12.02 14:30MTIEzt mondta el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Szabó Zsolt a "Hazai energetikai fejlesztések a közösségekért" című országos konferencián - amelyet a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ), az Éghajlatvédelmi Szövetség és a Klímabarát Települések Szövetsége szervezett - kiemelte: az ország 2020-ra vállalta, hogy a megújuló energiák felhasználásának részarányát 14,65 százalékra, az energiahatékonyság szintjét pedig 10 százalékra emeli. Az államtitkár hozzátette: a megújuló energiaforrások hasznosítása már 2014 végén meghaladta a 14 százalékot.
Az energiafelhasználás korszerűsítésével a lakosság körében érhető el a legnagyobb energiamegtakarítás, ezért a kormány úgy döntött, hogy jövő tavasszal ismét meghirdetik az Otthon Melege Programot - közölte az államtitkár. A programot jövőre is a szén-dioxid kvóta kereskedelemből származó bevételekből finanszírozzák majd - mondta. Arról is beszámolt, hogy a 2014-2020 közti időszakban célul tűzték ki a középületek energiamegtakarításának javítását, éves szinten 3 százalékkal.
Az államtitkár úgy fogalmazott: a lakossági célú energiahatékonysági pályázatok keretében a jövőben is vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni, erre főként a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) kínál lehetőségeket. Azonban azt is hozzátette, hogy a cégek energiahatékonyságot javító fejlesztéseikhez csak a Gazdasági és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatait vehetik igénybe, amelyek között már visszatérítendő támogatások is lesznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
- 12:45 A látogatók előtt született alpaka csikó a Szegedi Vadasparkban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06