Autóhitelek
NGM: decembertől 256 forintos árfolyamon törleszthetnek a frankhitelesek
Decembertől 256 forintos frankárfolyam mellett törleszthetnek az autóhitelesek is, a kiszámíthatóvá váló törlesztés és az árfolyamkedvezmény miatt a kormány arra számít, gyakorlatilag minden érintett devizahiteles élni fog a lehetőséggel.
2015.09.18 18:47MTIA szaktárca közleményében ismerteti: a kormány elfogadta és benyújtotta az Országgyűlésnek a deviza és devizaalapú személyi és autóhitelek forintosításáról szóló törvényjavaslatot. A tervezet szerint az állam és a bankok tehervállalása mellett 31 milliárd forint jóváírást kaphatnak az ügyfelek, így gyakorlatilag a jelzáloghitelesekkel megegyező árfolyam mellett forintosítják a tartozásukat. A kormány azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy még az idén forintosítsák a fennálló devizaalapú nem-jelzálog fogyasztói hiteleket.
A devizaalapú hitelek jelentős kockázatot jelentettek a gazdaság, a lakosság és a pénzügyi szektor szereplői számára egyaránt. A magyar kormány 2010-től több lépésben segített a bajba került devizahiteleseknek. A devizaalapú jelzáloghitelek forintosítása és a banki elszámolás után a kormány megoldást keresett a fennmaradt devizaalapú gépjármű és személyi hitelek forintosítására is. Augusztus 19-én megállapodott erről a Magyar Bankszövetséggel, a kabinet vállalta, hogy törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek.
A javaslatban szerepel, hogy a forintosításra az augusztus 19-én érvényes piaci árfolyamon kerül sor. A hitelösszegeket a svájci franknál 287,20 forintos, az eurónál pedig 309,20 forintos árfolyamon rögzítik a bankok a 2015. december 1-jei fordulónappal. A jelzáloghiteleknél novemberben alkalmazott és a mai árfolyam közötti különbség okozta terhet a bankok és az állam fele-fele arányban átvállalják az ügyfelektől. Svájci frank alapú hitel esetén ez közel 31 forint tartozáskönnyebbséget jelent frankonként az adósoknak. A forintosítás után az ügyfeleknek nyújtott jóváírás - a jelzáloghiteleknél alkalmazott árfolyam és az augusztus 19-i árfolyam különbsége - összességében 31 milliárd forintot tesz ki.
A törvényjavaslat elfogadása esetén december 15-ig a pénzügyi intézmények számára kötelező a forintosítási ajánlat elkészítése és ezt az ajánlatot postázzák minden ügyfelüknek. Amennyiben az ügyfél 30 napon belül nem jelzi a hitelnyújtónak, hogy nem kíván élni a forintosítással, életbe lép a szerződésmódosítás. A kiszámíthatóvá váló törlesztés és az árfolyamkedvezmény miatt a kormány arra számít, hogy gyakorlatilag minden érintett devizahiteles élni fog a lehetőséggel - írja közleményében a szaktárca.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06