BÉT

Ahogy a forgalom, úgy esett a BUX-index is a héten

A részvénypiac forgalma 22,2 milliárd forint volt, ez jelentős csökkenés az előző heti 30,8 milliárd forintos forgalmához képest.

2015.09.13 12:57MTI

A vezető részvények közül mindössze az OTP emelkedett az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 90 pontos, 0,43 százalékos eséssel, 21 083,05 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 22,2 milliárd forint volt, ez jelentős csökkenés az előző heti 30,8 milliárd forintos forgalmához képest.

A hét vesztese a Mol volt, a papír árfolyama 1,44 százalékot esett.

Hétfőn volt a legalacsonyabb a forgalom a BÉT-en, 1,4 milliárd forinttal, a BUX-index viszont több mint 150 pontot emelkedett. Miután az amerikai tőzsdék zárva tartottak, egész Európában hasonló volt a helyzet.

Kedden délután jött egy nagyobb eladói nyomás, ami a két legaktívabb papírt, az OTP-t és a Richtert érintette. Az előbbi mintegy 50, míg az utóbbi 120 forintot esett. A forgalom ekkor volt a heti csúcsán 7,8 milliárd forinttal.

Szerdán a BUX szűk 1 százalékos emelkedéssel zárt, ami elmaradt a Nyugat-Európában tapasztalható 1-1,5 százalékos emelkedéstől. A forgalom 4,7 milliárd forintra esett vissza.

Csütörtökön a nyugat-európai tőzsdeindexek döntően mínuszban mozogtak, a magyar piac viszont a lengyellel együtt zárásra jól teljesített, 300 ponttal nőtt. A nap második felében, az amerikai befektetők piacra lépése után erőteljesebb vásárlás indult, a Richter, az OTP és a Mol részvényeit is folyamatosan vették. A forgalom 5,5 milliárd forint volt.

Pénteken nagyon alacsony forgalomban, az európai börzék trendjeit követve esett a BUX-index. A piacot egyedül az amerikai termelői árakról kiadott adatok befolyásolhatták volna, de miután azok megegyeztek a várttal, nem volt hatásuk rá. A 2,8 milliárd forintos alacsony forgalom oka az lehetett, hogy a befektetők - péntek lévén - a hétvégére zárták a pozícióikat. Az OTP viszonylag nagy, 1,8 százalékos esése pedig csak a csütörtöki emelkedés korrekciója volt. Egyiket sem indokolta piaci tényező.

Az OTP 5420 forinton zárta a hetet, ez 40 forinttal, 0,74 százalékkal magasabb az előző heti záró áránál.

A Mol egy hét alatt 195 forinttal, 1,44 százalékkal gyengült, 13 330 forintot ért pénteken záráskor.

A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,26 százalékkal esett, 390 forinton fejezte be a kereskedést.

A Richter-részvények értéke 1,15 százalékkal - 49 forinttal - 4200 forintra gyengült egy hét alatt.



A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,16 százalékkal, 1625,65 pontra esett az elmúlt héten.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.