Turizmus
Rekordforgalom a budapesti strandokon
A hat strand május 1-je és augusztus 31-e között 700 ezer vendéget fogadott, ami a tavalyi esős nyárhoz képest 43 százalékos növekedést jelent.
2015.09.07 15:51MTIA legerősebb hónap a július volt, amikor a vendégek száma megközelítette a 270 ezret, így a hat strand ebben a hónapban átlagosan napi 8800 fürdőzőt fogadott.
A tájékoztatás szerint a legnagyobb forgalmat idén is a Palatinus és a Dagály bonyolította le. Augusztusban kimagasló eredményt ért el a Római, a Csillaghegyi és a Pünkösdfürdői strand is, ahol több mint háromszorosára nőtt a vendégforgalom a tavalyi év hasonló időszakához képest - tette hozzá közleményében a BGYH.
A hat strand bevétele is kedvezően alakult, csaknem 50 százalékkal nőtt a tavalyi szezonhoz képest.
A BGYH összesen 12 fürdőegységet üzemeltet, ebből a nyári időszakban hat - Palatinus, Dagály, Paskál, Római, Csillaghegyi, Pünkösdfürdői - strandként működik.
A Palatinus és a Paskál strandfürdők időjárástól függően szeptember 15-ig tartanak nyitva, a Dagály fürdő strandterülete szeptember 30-ig üzemel.
A társaság korábbi tájékoztatása szerint a budapesti fürdők 2014-ben összesen mintegy 3,5 millió látogatót fogadtak, 6,5 százalékkal többet az előző évinél. Az éves árbevétel meghaladta a 8,5 milliárd forintot, ami 10 százalékos növekedést jelent az előző évhez mérten.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06