Vezetékes - mobil
Hálózati fejlesztésekre koncentrál idén a Telekom
Mind a vezetékes, mind a mobilhálózat fejlesztése meghatározó lesz a Magyar Telekom tevékenységében a következő időszakban.
2015.05.13 09:28MTISzabó János, a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese hozzáfűzte: arra törekszik a társaság, hogy tovább növelje az ügyfelek elégedettségét, így megtartsa ügyfélkörét, illetve tartós növekedési pályán tartsa a céget.
Az első negyedév eredményei között biztatónak értékelte, hogy a társaság bevétele, valamint a kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) is nőtt, készpénztermelő képessége (cashflow) pedig 10 milliárd forinttal javult, bár továbbra is negatív.
A Telekom nettó eredménye ugyanakkor 48,1 százalékkal, 2,5 milliárd forintra csökkent a tavalyi első negyedévhez képest.
A vezérigazgató-helyettes megismételte azt a célkitűzést, hogy az újgenerációs vezetékes hálózat fejlesztésének felgyorsításával az idén 440 ezer háztartást szeretnének elérni a szélessávú szolgáltatásokkal, így év végére mintegy 2,2 millió háztartásra nő a vállalat nagysebességű vezetékes internet lefedettsége. A mobil szélessávú, 4G/LTE fejlesztés is folytatódik, és az idei év végére a mostani 84 százalékról 97 százalékra növekszik a lefedettség.
Szabó János beszélt arról is, hogy a társaság augusztustól kilép a lakossági gázszolgáltatási piacról, de az üzleti előfizetőket továbbra is megtartja, utóbbi a szegmensben továbbra is értékteremtő a vállalat jelenléte. A lakossági szolgáltatás megszüntetését a megváltozott piaci környezettel indokolta, amely miatt hosszútávon már nem fenntartható az árelőny, amit az előfizetőknek nyújtani tudtak.
Hozzátette, hogy a villamosenergia-szolgáltatás területén is vizsgálják a további lehetőségeket, de döntés erről egyelőre nincs.
A Magyar Telekom kedden tette közzé a 2015. első negyedéves gazdálkodási eredményeit: a csoport konszolidált bevételei 3,3 százalékkal, 156,96 milliárd forintra nőttek, míg a társaság részvényeseire jutó adózott eredmény 48,1 százalékkal, 2,5 milliárd forintra csökkent. Az EBITDA eredmény 4,8 százalékkal emelkedett, 42,5 milliárd forint lett.
A Telekom kissé lefelé módosította idei árbevétel-előrejelzését: a tavalyival megközelítőleg azonos árbevételt vár, míg az év elején nulla és 3 százalék közötti növekedést jelzett előre. A változás oka, hogy a társaság az idén augusztustól kilép a lakossági gázpiacról, továbbá az üzleti energiaszolgáltatásra a második félévben vegyesvállalatot alapít, amelynek eredményeit a jövőben nem konszolidálja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
- 21:21 Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát
- 20:19 Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
- 19:18 Orosz külügyminisztérium: következményei lesznek, ha brit fegyverrel támadják Oroszországot
- 18:18 Matolcsy György felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitó eseményén
- 17:17 Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06