Forinthitelek
Jogerősen pert vesztett a CIB Lízing az állam ellen
A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon, jogerősen elutasította a CIB Lízing Zrt. keresetét, amelyet a forint alapú hitel- és lízing szerződései tisztességességének megállapítására indított az alperes magyar állam ellen.
2015.04.07 14:45MTIA másodfokú bíróság osztotta az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék határozatában és annak indoklásában foglaltakat, így a fellebbviteli tanács sem fordult az Alkotmánybírósághoz.
A februárban hozott elsőfokú bírósági ítélet megállapította, hogy tisztességtelenek a CIB Lízing szerződéseiben alkalmazott egyoldalú kamat- és lízingdíj módosításokat lehetővé tevő szerződéses kikötések.
A felperes a március végi tárgyaláson előadta, hogy jogosult a lízingdíj módosítására úgy, hogy módosítja az irányadó kamatlábat. Ezt akkor teheti meg, ha a referencia kamat meghaladja a szerződésben rögzített küszöbértéket.
A kedden kihirdetett másodfokú ítélet ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a hivatkozott CIB referencia-, illetve alapkamat a felperes ráhatásától függött, így nem lehetett objektív feltételnek tekinteni.
A bíróság az átláthatóságot tekintette a tisztességesség szempontjából a legfontosabbnak, hiszen az összefügg a többi megkövetelt feltétellel is. Miután ez nem teljesült, megdőlt a szerződési feltételek tisztességessége, hiszen a törvény szerint, ha csak egy feltétel nem teljesül, eleve tisztességtelenek az általános szerződési feltételek.
Az alperes állam az elsőfokú ítélet jóváhagyását kérte a másodfokú eljárás során.
Az ítélőtábla egyetértett az első fokú bíróság határozatával és annak indoklásával is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06