ÉVOSZ-közgyűlés
Növekedésnek indult az építőipar
"A 2013-as elrugaszkodás után az idén már növekedésnek indult az építőipar, bár a megrendelések zömét az állam adta út- és vasútépítésre és alacsony volt a bázis, de mégiscsak kétszámjegyű emelkedést ért el az ágazat."
2014.12.11 11:54MTIAz építőipar teljesítményét és javuló kilátásait méltatta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) megalakulásának 25 éves jubileumi közgyűlésén csütörtökön, Budapesten.
Latorcai János hangsúlyozta, hogy a 2013-as elrugaszkodás után az idén már növekedésnek indult az építőipar, bár a megrendelések zömét az állam adta út- és vasútépítésre és alacsony volt a bázis, de mégiscsak kétszámjegyű emelkedést ért el az ágazat.
A mélyponthoz képest az ágazatban 12 ezerrel többen dolgoznak, a további növekedésnek pedig alapot ad az, hogy az állam növeli a lakásépítési és -felújítási támogatásokat - tette hozzá.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig azt hangsúlyozta, hogy az építőiparra is hatással lesz, hogy a 2020-ig rendelkezésre álló uniós támogatásból és nemzeti önrészből, együtt 12 ezer milliárd forintból 360 milliárd jut a kkv-k technológia fejlesztésére és kapacitásbővítésére.
Az uniós pályázatokat gyorsítja és egyszerűsíti az, hogy 20 millió forintos támogatás igényléséig nem kell biztosítékot bemutatni a cégeknek - idézte fel a miniszter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06