30 millió 682 ezer forintra
Megemelték a kifizethető betétek összeghatárát a Széchenyi Banknál
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtöktől 5 millióról 30 millió 682 ezer forintra növelte a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-nél az egy ügyfél által felvehető betétek és más visszafizetendő források összegét, hogy az összhangban legyen a magyarországi és az uniós betétbiztosítási összeghatárral.
2014.12.04 22:30MTIAz összeghatáron belül – ha igénylik – nemcsak a lakossági, de az egyéb ügyfelek is hozzájuthatnak követeléseikhez. A kifizethetőségi limit emelésével egyidejűleg ugyanakkor az MNB a hitelintézet tulajdonosai számára betétkifizetési tilalmat rendelt el.
A jegybank 2014. november 4-én rendelt ki felügyeleti biztosokat a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-hez a hitelintézet tőkehelyzete, a jogszerű működés szavatolásának szükségessége, és a betétesek, illetve a hitelezők, tulajdonosok védelme érdekében.
Az MNB átfogó vizsgálatot folytat a hitelintézetnél, amelyet – ha ezt egyéb körülmények lehetővé teszik – a lehető leghamarabb le kíván zárni. A felügyeleti biztosok kirendelése, és a további korlátozó intézkedések a vizsgálatot lezáró határozat meghozataláig, de legfeljebb egy évre, a betétek és más források visszafizetésének korlátozása maximum 90 napig marad érvényben - olvasható a közleményben.
A jegybank azért határozott a kifizethető betétek és más visszafizetendő források összeghatárának felemeléséről, mert a korlátozó intézkedések bevezetése óta eltelt idő hosszúsága miatt a korábbi 5 millió forintos összeghatár fenntartása aránytalanul korlátozná a betétesek betétjeikhez történő hozzáférési jogosultságát.
Az Európai Unió betétbiztosítási (94/19/EK) irányelve, illetve a magyar hitelintézeti törvény 100 ezer eurós határt szabnak a nemzeti betétbiztosítási intézményeknek a befagyott betétállományú hitelintézetek helyett történő kifizetésre, így az MNB ezen összeghatárra emelte fel a hitelintézet által ügyfelenként kifizethető betétek és más visszafizetendő források összegét.
A hitelintézet fiókja, és ügyfélszolgálati munkatársai a megszokott módon elérhetők, a korlátozások a befektetési szolgáltatások kapcsán érintett ügyfeleket nem érintik. A hitelintézet azonban továbbra sem nyújthat hitelt és pénzkölcsönt, s nem vállalhat kezességet, bankgaranciát, illetve egyéb bankári kötelezettségeket.
A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. sem mérete, sem tevékenysége alapján nem jelent kockázatot a magyar pénzügyi rendszerre - jegyzi meg az MNB.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06