Siker, hogy elindult a kifizetés
Mol: 15 millió dollárt fizettek a kurdok a Shaikan blokk olajexportjáért
A Mol Nyrt. partnere, a Gulf Keystone Petroleum Limited (GKP) bejelentése szerint a kurdisztáni régió kormánya kifizetett bruttó 15 millió dollárt a GKP-nak az olajexport részbeni ellenértékeként.
2014.12.02 11:04MTIA Mol a tőzsdei honlapon közzétett közleménye idézte Alexander Dodds-ot, a Mol kutatás-termelés ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: biztosak benne, hogy korábbi nyilatkozatával összhangban, a kurdisztáni régió kormánya rendszeres időközönként fizet majd az exportált kőolajért.
Hozzátette, mindent megtesznek azért, hogy az Akri Bijeel és a Shaikan blokk kitermelését minél gyorsabban felfuttassák, hozzájárulva ezzel a kurdisztáni kormány ambiciózus exportcéljainak eléréséhez.
Az MTI érdeklődésére a Mol közölte: az összeg önmagában is fontos, de mérföldkő, hogy elindult végre a kifizetés. A Molra eső részt a projektben meglévő részesedése és a megosztási szerződés feltételei határozzák meg.
A magyar olajipari társaság korábbi közleménye szerint a Shaikan területe 283 négyzetkilométer, itt a Mol 20 százalékos részesedéssel rendelkezik, operátora a Gulf Keystone Petroleum. A blokk kitermelése jelenleg 25 000 hordó naponta, ami várhatóan az év végére, további három kút termelésbe állításának eredményeként, eléri a 40 000 hordót. A kurd régió másik blokkja, az Akri-Bijeel, amelynek a Mol 80 százalékos részesedéssel operátora - a magyar cég irányítja a kutatásokat -, míg a Gulf Keystone Petroleumnak 20 százalékos a részesedése. A tervek szerint a magyar olajtársaság 2015-ben 500 millió dollárt költ az Akri-Bijeel, illetve a Shaikan blokk mezőlehatárolási és termelési programjára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06