Probléma a nagyszámú cégirat elintézése
Botladozik az e-cégeljárás
Augusztus közepén előfordult, hogy a Pest Megyei Cégbíróság szabályszerűen benyújtott cégalapítási kérelmet utasított el állítólagos hiányosságokra hivatkozva - tudta meg a Napi.
2008.08.25 07:36Napi GazdaságA lap hétfői számában leírt esetről megkérdezték az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot, ahol elismerték, hogy augusztus 12-13-án hibás volt az elektronikus cégeljárási rendszer, emiatt nem működött az adó- és KSH-számok kiadása. Ugyanakkor tagadták, hogy emiatt ne jegyeztek volna be céget. A hiba oka az volt, hogy a rendszer fejlesztője, a Microsec Kft. által üzemeltetett központi szerverek meghibásodtak. Az elektronikus cégbejegyzést július 1-jétől vezették be.
A kormány célja ezzel a vállalkozások bürokratikus terheinek csökkentése, a cégalapítás gyorsítása és megkönnyebbítése volt. A bevezetés első havi tapasztalatait összegezve a tárca azokat kedvezőnek minősítette. Ez alatt az idő alatt a bíróságok naponta átlagosan mintegy másfélezer elektronikus kérelmet érkeztettek és az egyszerűsített cégeljárásban csak Budapesten több mint ezer kft-t jegyeztek be.
A bíróságok számára ma a legnagyobb problémát nem az e-cégeljárás, hanem a korábban papírformában benyújtott nagyszámú cégirat elintézése jelenti. Ezek feldolgozását követően megnyílik a lehetőség az új típusú elektronikus cégbíróság hatékony működtetésére - állt az IRM augusztus eleji közleményében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06