A pártkasszák attól még feltölthetők a pénzből
Egységes mobilparkolás a fővárosban
Pedig nincs is április 1.! Megszűnik az áldatlan parkolási állapot Budapesten.
2014.06.17 17:35MTIAz egyik legfontosabb változás, hogy módosul az a telefonszám, amelyen keresztül SMS-sel, vagy hívással elindítható és befejezhető a fizetés - közölte a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. kedden az MTI megkeresésére. Eddig a körzetszám után a 810-es behívó szám volt, amely július elsejétől 763-ra módosul, ezt követi a fizető automatákra ragasztott négyjegyű azonosító szám.
Az országban eddig 42 önkormányzat parkolójában lehetett igénybe venni a szolgáltatást, ez a szám július elsejétől 70-re emelkedik, ezzel az összes olyan önkormányzat csatlakozik a rendszerhez, ahol fizetni kell a szolgáltatásért. Egyes önkormányzatok számára lehetőség nyílik, arra is, hogy idény jelleggel csatlakozhatnak a mobilparkolási rendszerhez.
Az autópálya-matrica vásárlásának menetét a júliusi átállás nem befolyásolja, sem a telefonszámok, sem az eljárás nem változik.
A mobilparkolás és az e-matrica vásárlása is 50 forintba kerül majd tranzakciónként.
A rendszerről részletes tájékoztatás a zrt. új honlapján, a www.nemzetimobilfizetes.hu oldalon érhető el, ez a viszonteladók szolgáltatásait, a mobilparkolással és az e-matrica vásárlással kapcsolatos részletes tájékoztatásokat is tartalmazza. Az új honlap a tájékoztatás mellett a zrt. legfontosabb ügyfélkapujaként is funkcionál, amelyen keresztül a regisztrált felhasználók a társaság mobilparkolási szolgáltatásait is igénybe tudják venni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06