Fizetős részleg az Uzsokiban

Előre menekül az egészségügy

"Gyorsítósávot" nyitott az Uzsoki kórház a fizető vendégeknek, aki írásban lemond a közfinanszírozásról, és magánbetegként a szolgáltatást meg is tudja fizetni, soron kívüli ellátást kap.

2014.04.26 08:15MTI
Forrás: uzsoki.hu

A Népszabadság szombati cikke szerint a rendszer bevezetése óta eltelt hónapokban már több mint százmillió forintért vásároltak náluk privát szolgáltatást. A felszámolt díjnak valamivel több mint a felét a közreműködő orvosok, műtősök, ápolók, gyógytornászok és más szakdolgozók kapják, akiknek ezért azt is vállalniuk kell, hogy ezt a tevékenységet kizárólag munkaidőn kívül, vállalkozóként végzik. Ami marad, az az intézményé.

Karátsonyi Annamária, az intézmény gazdasági igazgatója a lapnak azt mondta, muszáj volt belevágniuk. A közfinanszírozási plafon miatt ugyanis ma Magyarországon egyetlen kórház sem képes annyi beteget ellátni, amennyit egyébként a méretei, a felszereltsége lehetővé tenne. A meglévő és kihasználatlan kapacitást pedig a minimumfeltételek miatt nem lehet szűkíteni.

A magánbetegeknek általában csomagot kínálnak, amelynek része a konkrét beavatkozás, ha szükséges, a rehabilitációt segítő szakemberek és egyéb szolgáltatások díja, valamint az elhelyezés a VIP-részleg szobáiban.

Általában az adott beavatkozásért járó OEP-finanszírozás kétszeresét kérik a privát betegtől, plusz az ellátóknak fizetendő érdekeltségi díj összegét. Eddig a csípő- és térdprotézisműtétekre volt a legnagyobb kereslet. A csípőprotézis-beültetést 1,4 millióért, a térdprotézisét 1,7 millióért vállalják. A távozáskor a beteg számlát kap. Néhány hete lehetőséget teremtettek a fizetős röntgen- és ultrahangvizsgálatokra, ezekért 2000-6000 forintot kérnek - ismerteti az újság.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.